Hírek

A Fidesz kiáll a gyűlöletbeszéd ellen

2016. 12. 14.

A Fidesz mindig, minden körülmény között kiállt a gyűlöletbeszéd ellen, ezért is támogattuk az alapjogok 2015. évi helyzetéről szóló jelentést az EP plenáris ülésén. A magyar baloldal ezzel szemben Gyurcsány Ferenc színrelépése óta az elmúlt évek során folyamatosan a gyűlöletkeltés politikáját folytatta. Ennek legszégyenletesebb példája, amikor a 2004. december 5-i népszavazáson a határon túli magyarok ellen keltettek gyűlöletet, s 23 millió román beözönlésével fenyegettek.

Támogattuk továbbá a tegnap elfogadott európai parlamenti jelentést azért is, mert az előző évektől eltérően nagyobb hangsúlyt helyez a hagyományos nemzeti kisebbségek és nyelvi közösségek védelmére. A Fidesz-KDNP delegációja megszavazta a jelentést, hiszen kiemelt célunk a határon túli magyarok uniós szintű védelme. Joggal várható el az európai döntéshozóktól, hogy kiemelt figyelmet szenteljenek a nemzeti kisebbségeket ért jogsértéseknek, s határozott módon ítéljék el ezeket.