Hírek

Az Európai Parlament megszavazta a Kanadai kereskedelmi megállapodást

2017. 02. 15.

Többéves előkészítő munkát és egyeztetést követően az Európai Parlament ma Strasbourgban megszavazta a Kanada és az Európai Unió közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

Szájer József a szavazást követően elmondta: „A kérdésben legilletékesebbel, a magyar kormánnyal egyeztettük a magyar néppárti képviselők szavazását. Szijjártó Péter külügyminiszter úr kérésére az európai néppárti frakció szavazólistájával egyezően támogattuk a javaslatot. A hosszúra nyúlt előkészítő folyamat során két kérdést tartottunk különösen fontosnak: a GMO szabályozást és a vitarendezés ügyét. Beadott módosító indítványainknak köszönhetően pozitív irányú elmozdulás történt a kezdeti javaslathoz képest. Így továbbra is biztosítottak az Alaptörvénybe foglalt GMO mentesség garanciái, illetve a befektetési vitarendezés átfogó reformja is megvalósult. A változtatások elfogadhatóvá tették számunkra a kompromisszumos szöveget. Döntésünket hosszas mérlegelés előzte meg“.

Magyarország külkereskedelemre orientált ország, a kereskedelmi korlátok lebontása magyar érdek, segíti a vállalkozásokat és a munkahelyteremtést.

„Megértjük a megállapodással kapcsolatos aggodalmakat is. Hogy a most jóváhagyott megállapodás mennyire váltja be a hozzá fűzött reményeket, azt az idő és a tapasztalat fogja eldönteni. Szerencsére a most életbelépő ideiglenes szakasz alkalmas lesz ennek felmérésére. A megállapodás ezután kezdődő tagállami ratifikálása során a nemzeti parlamenteknek lehetősége lesz az időközben rendelkezésre álló tapasztalatok mérlegelésével meghozni a végső döntést. Végső soron a magyar Országgyűlés dönt, amely akár vétózhat is, ha a szerződés kezdeti tapasztalatai azt indokolják. Most egy néhány éves próba periódus fog következni” – mutatott rá Szájer József európai parlamenti képviselő.

A plenáris szavazáson a képviselők nagy többséggel támogatták a megállapodást. Az EP szélsőséges frakciói (kommunisták és szélsőjobb), valamint a zöldek ellene szavaztak.