2010. június 17.

Elfogadták az árvízzel sújtott területek megsegítésére felszólító EP-határozatot - Felgyorsulhat az uniós források folyósítása

A magyar néppárti képviselőcsoport sajtóközleménye - Az Európai Parlament mai plenáris ülésén megszavazta azt a határozatot, amely a közép-európai esőzések és árvizek következtében kialakult rendkívüli helyzet megfelelő kezelésére szólítja fel az Európai Bizottságot. Az elsöprő többséggel elfogadott határozat sikerében a fideszes európai parlamenti képviselőknek kiemelkedő szerepük van, hiszen a határozat egyik kezdeményezője és szószólója Deutsch Tamás volt. A tegnap este lezajlott vitában Deutsch Tamás mellett Pelczné Dr. Gáll Ildikó, Áder János és Kósa Ádám is a térség megsegítésére szólította fel az Európai Bizottságot.

Mint ismeretes, a rendkívüli magyarországi esőzések következtében kialakult árvízi helyzet miatt Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő, megelégelve az akkori ügyvezető szocialista kormány tétlenkedését, már május 21-én felszólította Balázs Péter ügyvezető külügyminisztert, hogy gondoskodjon az Európai Unió Szolidaritási Alapjának mobilizálásáról valamint, Lengyelországhoz hasonlóan, a Polgári Védelmi Mechanizmus igénybevételéről.

A közép-európai árvizek miatt kialakult helyzet megfelelő uniós szintű kezelésére felszólító határozatot Deutsch Tamás és Lambert van Nistelrooij holland néppárti képviselő még a múlt héten közösen terjesztette elő, melynek támogatásáról a néppárti és később további öt európai parlamenti frakció is döntött.  A határozat felszólítja az Európai Bizottságot, hogy a lehető leggyorsabb módon nyújtson segítséget az árvíz által okozott gazdasági és szociális következmények enyhítésében, valamint azonnal tegye meg a szükséges lépéseket az Európai Szolidaritási Alap megfelelő pénzügyi eszközeinek biztosításához. Az Európai Parlament által ma elfogadott határozat egy újabb fontos állomás az árvízzel sújtott polgárok és régiók megsegítésében.

A tegnap este lezajlott strasbourgi vitában a fideszes európai parlamenti képviselők felhívták a figyelmet, hogy Magyarországon emberemlékezet óta nem került sor ilyen rendkívüli esőzésekre, hiszen négy nap alatt több régióban az egész havi csapadékhozam kétszeresének, sőt néhol a háromszorosának megfelelő mennyiségű eső zúdult az országra. Az esőzések következtében kialakult árvízhelyzet miatt - a védekezés során tanúsított emberfeletti erőfeszítések ellenére is - óriási károk keletkeztek a lakóingatlanokban, az infrastruktúrában és a termőföldekben egyaránt.

Deutsch Tamás felszólalásában együttérzését fejezte ki a katasztrófa közép-európai és francia áldozatainak és károsultjainak. Köszönettel adózott mindazoknak, akik személyesen vettek részt az árvízi védekezésben s azoknak a polgároknak, akik saját anyagi felajánlásaikkal segítették a védekezést és a helyreállítást. Sajátos helyzetnek nevezte, hogy Magyarországon olyan folyók, patakok is kiléptek a medrükből, amelyek korábban nem okoztak hasonló problémát. A képviselő szerint ebből is látszik, hogy a hagyományos árvízi védekezés eszközei immár nem elégségesek. Deutsch Tamás elismerte az Európai Bizottság gyors cselekvését a védekezést illetően, és kifejezte reményét, hogy a Bizottság hasonló gyorsasággal dönt majd a helyreállításhoz, újjáépítéshez szükséges anyagi segítségről is.

Pelczné Dr. Gáll Ildikó felszólalásában részletes elemzésben mutatta be az árvízkárosultak és kitelepítettek rendkívüli körülményeit. A fideszes európai parlamenti képviselő ugyanakkor üdvözölte, hogy az új uniós műholdprogram megvalósítása a természeti katasztrófák kezelésében is komoly segítséget nyújthat majd. A néppárti politikus egyben felhívta a figyelmet az egyik legfontosabb uniós alapelvnek, a szolidaritás elvének következetes alkalmazására a magyar, lengyel, cseh és szlovák polgárok megsegítése érdekében.

Áder János írásban benyújtott hozzászólásában felhívta a figyelmet, hogy a rendkívüli árvízhelyzetet tovább fokozta, hogy az ár olyan kis- és középes méretű patakokon érkezett, amelyeken az elmúlt években nem építettek ki megfelelő véd műveket, ezért sürgősen meg kell valósítani mindazokat a vízvédelmi beruházásokat, amelyek hasonló katasztrófák megelőzéséhez szükségesek. Áder János az európai népek közötti szolidaritás szellemében javasolta, hogy a Bizottság vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogyan lehetne megfelelő pénzügyi eszközökkel felgyorsítani az árvízi tározók és egyéb vízvédelmi létesítmények megépítését ezekben az országokban.

Kósa Ádám írásban benyújtott hozzászólásában kifejtette, hogy az árvízi helyzet bebizonyította, hogy sok esetben a központi és egységes logisztikai rendszer illetve szolgáltatások nem megfelelő kiépítése jelentette a problémát.  A képviselő hangsúlyozta: tudomásul kell venni, hogy a polgári- és a katasztrófavédelem területén nem elegendőek az eddig kiépített informatikai protokollok. Kósa Ádám szerint egy, a polgárok személyi és vagyonbiztonságát garantáló védelmi rendszernek a modern infokommunikációs eszközöket és szolgáltatásokat egyaránt tudnia kell kezelni. A néppárti politikus emlékeztetett, hogy a fogyatékkal élő emberek információhoz való hozzáférése katasztrófa esetén különösen korlátozott.

Szájer József bizottsági tagságai
Szájer József jelentései
A FIDESZ EU Parlamenti képviselői
Médiatár
2010. április 01.
Szabadság Kör – Fehér Könyv a korrupció és a fogyasztóvédelem magyarországi helyzetéről
A Szabadság Kör szerint a közbeszerzés a korrupció melegágya, ezért szükség lenne a közbeszerzési törvény felülvizsgálatára - mondta Gulyás Gergely szóvivő a szervezet éves jelentését bemutató sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
2010. március 17.
Március 15-e: a jövő napja
Szájer József, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Európai Parlamenti Képviselőcsoportjának vezetője március 15-én Zalaegerszegen mondott ünnepi beszédet.
El Camino

Úgy éreztem, eljött az ideje

Mindig vonzottak a kihívások, a szabadság élménye. 2008 nyarán ezért vágtam neki az El Camino rögös ösvényeinek. Mi motivált? Milyen kíváncsiság vezényelt? Úgy éreztem eljött az ideje, hogy én is útnak induljak.

tovább


Ajánló

gyakornoki program