2010. június 24.

Az egyházak közötti együttműködés Európa sikerének kulcsa

A magyar néppárti képviselőcsoport meghívására az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) képviselői Köves Slomó rabbi vezetésével kétnapos brüsszeli látogatáson vettek részt. - A magyar néppárti képviselőcsoport sajtóközleménye

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség delegációja látogatásuk során megbeszéléseket folytatott több magyar néppárti európai parlamenti képviselővel, többek között Szájer Józseffel, Surján Lászlóval, Deutsch Tamással, Sógor Csabával, valamint az Európai Parlament frissen megválasztott alelnökével Tőkés Lászlóval. Az EMIH delegációja szintén találkozott a néppárti képviselőcsoport ún. vallások közötti párbeszéd (Interreligious Dialogue) elnevezésű kezdeményezésének két felelősével, Othmar Karas osztrák néppárti EP-képviselővel, valamint Hölvényi Györggyel, a Robert Schuman Alapítvány főtitkárával.

A találkozókon a néppárti politikusok hangsúlyozták, hogy a képviselőcsoport kiemelten fontosnak tartja a különböző vallású, kultúrájú közösségek közötti kapcsolatok bővítésére irányuló kezdeményezések támogatását. Véleményük szerint annak érdekében, hogy Európa sikeresen megbirkózzon a 21. század kihívásaival, szükség van minden, az európai társadalomért felelősséget vállaló szervezet együttműködésére. A magyar néppárti képviselők hangsúlyozták, hogy ennek a törekvésnek a jelentőségét a Lisszaboni Szerződés is elismeri, mely kiemeli az Unió és a különböző egyházak és vallási szervezetek közötti átlátható és rendszeres párbeszéd fenntartásának fontosságát.

Szájer József bizottsági tagságai
Szájer József jelentései
A FIDESZ EU Parlamenti képviselői
Médiatár
2010. április 01.
Szabadság Kör – Fehér Könyv a korrupció és a fogyasztóvédelem magyarországi helyzetéről
A Szabadság Kör szerint a közbeszerzés a korrupció melegágya, ezért szükség lenne a közbeszerzési törvény felülvizsgálatára - mondta Gulyás Gergely szóvivő a szervezet éves jelentését bemutató sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
2010. március 17.
Március 15-e: a jövő napja
Szájer József, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Európai Parlamenti Képviselőcsoportjának vezetője március 15-én Zalaegerszegen mondott ünnepi beszédet.
El Camino

Úgy éreztem, eljött az ideje

Mindig vonzottak a kihívások, a szabadság élménye. 2008 nyarán ezért vágtam neki az El Camino rögös ösvényeinek. Mi motivált? Milyen kíváncsiság vezényelt? Úgy éreztem eljött az ideje, hogy én is útnak induljak.

tovább


Ajánló

gyakornoki program