Magyarország

Rendőrségi adatszolgáltatás 10 hónap után

Rendőrségi adatszolgáltatás 10 hónap után

2009. 06. 25.

A fideszes politikusokat és jobboldali értelmiségieket tömörítő Szabadság Kör tavaly decemberben perelte be az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot, az Országos Rendőr-főkapitányságot (ORFK) és a Köztársasági Őrezredet. A perre azután került sor, hogy a Szabadság Kör két alkalommal próbálta megtudni, hogy mibe kerültek az adófizetőknek a közrend fenntartásával kapcsolatosan 2006. szeptember 17. után megnövekedett költségek.

Arra is kíváncsiak voltak, hogy – egyebek mellett – a kordonállítások mekkora költséggel jártak, és milyen magántársaságokkal működött együtt állami rendezvények biztosításakor a rendőrség. A szervezet arra is rákérdezett, hogy a In-Kal Security részt vett-e a nemzeti ünnepek alkalmával a rendezvények biztosításában, ha pedig igen, milyen jogviszony keretében és mennyi pénzért. A Szabadság Kör szerint ugyanis sajtóinformációk arra utalnak, hogy a cég többször is ellátott olyan feladatot, amelyet jogszerűen nem tehetett volna meg, például rendezvényeken igazoltatta a résztvevőket.

A per februárban kezdődött a Fővárosi Bíróságon. A Szabadság Kör május 26-án elállt az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériummal szemben a pertől, miután a tárca megküldte a kért adatokat a felperesnek. A május 26-ai tárgyaláson az ORFK és az őrezred jogi képviselője is vállalta, hogy kiadják a biztonsági cégekkel objektumvédelemre kötött szerződéseket, valamint a Kossuth téri kordon létesítésével, őrzésével, fenntartásával kapcsolatos kiadásokat.

A csütörtöki tárgyaláson a felperes jogi képviselője elmondta: minden kért szerződést és tájékoztatást megkaptak, így további kereseti igényük nincs. A peres felek közösen kérték az eljárás megszüntetését. A per megszüntetéséről szóló végzés jogerős.

Gulyás Gergely ügyvéd, a Szabadság Kör szóvivője a csütörtöki végzés után az MTI-nek elmondta: a jogszabályban előírt 15 nap helyett a rendőrség és az igazságügyi minisztérium 10 hónap után, közvetlen bírósági felhívásra tett eleget kérésüknek. A szerződések átadására azután került sor, miután a bíróság az előző tárgyaláson közölte, hogy vagy ítéletet hoz, és kötelezi az alpereseket ezeknek a szerződéseknek a csatolására, vagy pedig saját maguk becsatolják – tette hozzá.

A Szabadság Kör a közeljövőben nyilatkozik a megkapott dokumentumokról.

(MTI)