Hírek

1900

Szájer József felszólalása a Magyar Országgyűlésben

2016. 10. 18.

ELNÖK: Köszönöm, frakcióvezető úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Szájer József úrnak, az Európai Parlament képviselőjének, a Fidesz-képviselőcsoport másik vezérszónokának. Parancsoljon, képviselő úr!

DR. SZÁJER JÓZSEF európai parlamenti képviselő, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Igazságügyi Miniszter Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Köszönöm a lehetőséget és talán az a tény, hogy a magyar Alaptörvény módosításánál egy európai parlamenti képviselő szólal fel az elején, mutatja, hogy van esély és van lehetőség arra, hogy a magyar nemzeti és az európai közösségi intézmények egymással szót értsenek akkor, ha visszatérünk a racionalitás és a párbeszéd talajára.
A magyar Alaptörvény elfogadása, illetőleg az elmúlt tíz esztendő története, amikor Magyarország és az Európai Unió közötti alkotmányos viszony tisztázódott, egy nagyon érdekes történet. Engedjék meg, hogy ebbe beavassam azokat, akik esetleg már elfeledkeztek a hazai viták közepette erről. A történet úgy kezdődött, hogy 2004-ben itt, az Országgyűlésben született kompromisszum keretében a mostani Alaptörvényünk E) cikkének megfelelő szabály jött létre, amely tulajdonképpen a mai felfogásunknak megfelelően szabályozta az Európai Unió és Magyarország, a magyar intézmények egymáshoz való viszonyát.
Mi ennek a lényege? Sokan beszéltek akkoriban, az Európai Unióhoz való csatlakozás során arról, hogy átadjuk a hatásköreinket, lemondunk a szuverenitásunkról, lemondunk a szuverenitásunk egy részéről. Mi nem ezt az utat választottuk. Akkor a magyar alkotmány világosan kimondta, hogy Magyarország nem lemond, nem átadja a saját szuverenitását valamely más országnak vagy országcsoportnak, hanem a szuverenitásunk egy részét közösen gyakoroljuk az Európai Unió más intézményeivel együtt. Ilyen az Európai Parlament, az Európai Bizottság, a Bíróság.
Természetesen sokan mondhatják, hogy ez játék a szavakkal, mert valójában ugyanolyan mértékben veszünk részt az Európai Unió működésében jogi értelemben, mint mondjuk Dánia, Ausztria vagy Franciaország, amely ilyen kitételt az alkotmányába nem épített bele. Ugyanakkor a valóságban mégiscsak azt fejezi ki, hogy a szuverenitásnak és a hatalomnak a forrása a nép, a nemzet, a magyar nemzet e tekintetben. Ha más nem, az kiváló fordított bizonyítékként kell hogy szolgáljon, hogy adott esetben egy európai nemzet, mint mondjuk, a brit, úgy döntött, hogy nem kíván az Európai Unió részévé válni, tehát ezeknek a közös jogköröknek a közös gyakorlásában nem kíván részt venni. Magyarország ilyet nem tervez. Ugyan az elmúlt hetek választási kampányában sokan riogattak ezzel, de a valóságban mi nem az uniós jogkörökből való kilépést tervezzük, hanem a jogi tisztázását az Európai Unió és Magyarország közötti viszonynak.
Higgyék el, ez folyamat, és ebben, az Európai Unióhoz való viszonyunkban az E) cikk jelen pillanatban, az Alaptörvényünkben foglalt E) cikk egy kulcskérdés. Hiszen teljesen egyértelmű, hogy a szuverenitás Magyarországnál marad, ugyanakkor hiányzik ebből a cikkből egy olyan tétel, amely megfogalmazza, hogy van valamilyen határa annak, hogy mi az a közös hatalomgyakorlás, az a közös hatáskörgyakorlás, amelyen túl mi nem kívánunk menni.
Itt jön be az a tétel, amelyről a miniszterelnök úr is imént beszélt, és igazságügyi miniszter úr érdeme, hogy a magyar közjogi gondolkodásba élesen és világosan behozta ezt a szempontot, az alkotmányos identitás kérdése. Az alkotmányos identitás egy államnak, egy nemzetnek a leglényegesebb magidentitását tartalmazza. Idetartozik a terület, a népesség, az államforma. Az európai rendszer is tulajdonképpen elismeri, hiszen a lisszaboni szerződéssel behozta nagyon világos megfogalmazásban azt a tételt, amely a nemzetek alkotmányos identitásának a tiszteletben tartására hív fel. Ez rögtön a szerződés elején található.
Tehát elindult egy folyamat, amit Magyarország megkezdett 2004-ben, amelyet most ez a mostani alkotmánymódosítás teljesít ki abban az értelemben, hogy meghatározzuk, mekkora az a kör, amennyiben együtt kívánunk gyakorolni hatásköröket, és melyek azok, amelyeket nem. Ez a küzdelem egyébként Európa-szerte folyik, és tulajdonképpen az elmúlt tíz esztendő terméke. Ennek rengeteg állomása van. Senki, ha végignézzük ezt a történetet, nem fogom önöket ezzel untatni, de ha végignézzük ezt a történetet, láthatjuk, hogy vannak előrelépések és hátralépések. Ez egy igazi küzdelem, egy igazi küzdelem, amelyben a nemzetek igyekeznek védeni a saját szuverenitásukat. Itt van a példa rögtön, az Unió legbefolyásosabb és legnagyobb népességű országában, a német alkotmánybíróságnak a küzdelme, amely már nem egy döntést hozott abban az értelemben, amelyben védi a német alkotmányos identitás magját, a német alkotmánynak azokat a részeit, amelyek a központját képezik ennek, és amelyekben az Európai Uniónak vagy bármilyen más külső szervnek sincs hatásköre, és ezekbe nem avatkozhat bele.
Ennek egy további lépése, mind az Unió, mind Magyarország alkotmányos történetében egy fontos lépés ez a mostani alkotmánymódosítás, és meg kell mondanom, hogy a jelenlegi európai viszonylatok tekintetében teljesen egyértelmű, hogy ez mind a mai trendeknek megfelel, mind pedig a jelenlegi európai uniós hatásköri szabályoknak, az Európai Uniót alapító szerződéseknek, a lisszaboni szerződésnek.
(10.30)
Az, hogy ekörül persze van vita, van politikai vita mind az Európai Parlamentben, mind pedig Európában, az egyes fővárosokban, teljesen természetes. Hiszen ne nagyon várjuk azt, mondjuk, az Unió luxemburgi bíróságától, amelyről tudjuk, hogy rendszeresen alkalmazza azt a tételt, amelyet egyébként a britek éppen ki akartak volna venni – de hát ők nem a tételt vették ki, hanem saját magukat az Európai Unióból-, amely arról szól, hogy egy ever closing unión, folyamatosan egyesülő, folyamatosan erősödő szövetség. A britek egyszerűen azt kérték, hogy ahhoz, hogy ők benn maradhassanak az Európai Unióban, ne kelljen ezt a szabályt alkalmazniuk, míg az Európai Bíróság ezeket a szabályokat továbbra is alkalmazza, és rengeteg ítéletében láthatjuk viszont ezeknek a megfogalmazását. Éppen ezért is fontos, hogy nemzetállami szinten világosan kijelöljük azokat a határokat, amelyek a mi számunkra ebben a tekintetben fontosak, és ameddig mi szeretnénk elmenni. Az Európai Unióhoz való csatlakozás egy tanulási folyamat volt ebben a tekintetben, és az elején nyilván – akkor is népszavazással döntöttünk – örültünk annak, hogy részt vehetünk ennek a nagy közösségnek a munkájában. Tiszteltük őket érte, hosszú évtizedeken keresztül néztünk a Nyugatra mint egy olyan példára, amely a demokráciának, a jogállamiság és a jólétnek a példája lehet Magyarország számára.
Az elmúlt tizenvalahány esztendő arra tanított meg bennünket, hogy az ő zsebükben sincs ott a bölcsek köve. Az, hogy ők tapasztaltabbak, jelentős részben gazdagságuknak és szerencséjüknek köszönhető, de nem biztos, hogy okosabbak nálunk. Ebben az értelemben tehát Európa – azt is mondanám – egyesül, mert megszűnik az a fajta különbségtétel, hogy vannak, akik az irányt mutatják, és vannak, akik pedig azt majd követik. Magyarország néhány évvel ezelőtt feladta ezt a szempontot, és úgy döntött, hogy mostantól fogva mi nem mindig fogjuk követni azokat az ötleteket, amelyek Nyugat-Európában megfogalmazódnak. Ne értsenek félre, nem arról van szó, hogy az európai uniós jogot nem követjük, ezt a vádat gyakran megkapjuk, de hát éppen az elmúlt éveknek a viharos története mutatja, hogy az európai uniós jogot mindig is betartottuk, fontosnak tartottuk, hogy ha valaki a klubnak a tagja, akkor annak a szabályait be kell tartani. De amikor a jogszabályok születnek, vagy amikor ezeket a jogszabályokat alkalmazzák és kétely van az alkalmazás tekintetében, akkor egyértelmű, hogy vannak választási lehetőségek, és ezekben a helyzetekben nekünk a saját eszünket kell használnunk.
És nem kell részleteznem, hiszen erről már sok szó elhangzott ebben a Házban, itt van a bevándorlásnak az ügye, amellyel kapcsolatban, azt gondolom, helyes, ha Magyarország az eszét használja, és nem pedig ideológiai berögződéseknek a rabja, mint ahogy azt Nyugat-Európában nagyon sok helyen látjuk. És az imént Kósa Lajos azt mondta, hogy majd beszámolok arról, hogy mi van az Európai Unióban – ezt röviden teszem, mert inkább az alkotmányos részekről beszélek. De higgyék el, az Európai Parlamentben ma is rendre felállnak kommunista, szocialista, zöld vagy liberális képviselők, de még a Néppártban is akadnak ilyenek, akik azt mondják, hogy engedjenek be mindenkit, és mindenkinek, akit beengednek, azonnal biztosítsák valamennyi jogot, bizonyos szélsőbb megfogalmazásokban még a szavazáshoz és a választáshoz való jogot is, mert egyébként aki nem ezt teszi, az embertelen, az nem keresztény, az nem méltó az európaiság címkéjére. Ezek viták, ezeket a címkéket nem kell nekünk elfogadnunk, mert van egy racionális és világos álláspontunk, amit egyébként maga az Alaptörvény is tükröz.
És ha továbbmegyünk a módosítások körében, akkor egyértelműen azt látjuk, hogy az Alaptörvény az idegen népesség betelepítésének a tilalmával a magyar jogban is egy új jogi, alkotmányjogi kategóriát hoz létre, és ahogyan ezt Kósa Lajos már mondta, más országoknak a jogában is szerepel egy ilyen. Ez szintén az alkotmányos identitásának abból az elvéből fakad, hogy a lakosság, egy ország, egy nemzet, egy tagállam, egy uniós tagállam önazonosságának és normális életének biztosításához a legalapvetőbb feltétel, és az ezzel kapcsolatos döntéseknek a meghozatala nemzeti hatáskörben van. De ha valaki ezt nem érti, mert vannak, akik ezt rendre nem értik itthon, és ha hallom, olvasom az újságokat, vannak olyan politikusok, akik ezt nem tudják a maguk számára érthetően megfogalmazni, igenis például az állampolgársági jog kérdése, amellyel a bevándorlásügynek, a menekültügynek nagyon szoros kapcsolata van, egyértelműen nem európai uniós hatáskörébe tartozik. Sokan beszélnek európai állampolgárságról, de ez a kategória a lisszaboni szerződés egy eldugott passzusán kívül lényegében gyakorlati elemeiben még nem létezik, ez egy olyan kérdés, amelyről hosszan kell vitatkozni, hogy legyen-e ilyen, de ezek a kérdések, ezek az ügyek jelen pillanatban nemzeti hatáskörbe tartoznak. Nincs az Európai Uniónak egyetlenegy olyan szerve sem, amely állampolgárságot adhatna bárkinek is. Csakis a tagországok, csakis Magyarország, csakis Franciaország és csakis Spanyolország adhatja meg ezeket a szabályokat.
A másik ilyen kérdés, amelyet meggyőződésem szerint helyesen rögzít ez a mostani tervezet, és szeretném ehhez is a véleményemet elmondani, a menekültjoggal kapcsolatos különböző nemzetközi szerződések és a magyar Alaptörvény egymáshoz való viszonya. Ebben a tekintetben is óriási a zűrzavar, mert vannak azok a szélsőségesek, akik jognak állítják be az imént említett „mindenkit engedjünk be minden feltétel nélkül” elképzelésüket, és természetesen van a másik is, amely nem veszi figyelembe a nemzetközi szerződéseket. Magyarország hosszú évtizedek óta tagja a genfi egyezménynek, és annak a betartására törekszünk. A genfi egyezménynek azonban köze sincs ehhez az imént említett elképzeléshez, még a dublini egyezménynek sem, amelyek az Európai Uniónak azokat a szerződéseit rögzítik,
amelyekben az Európai Unió már a genfihez képest egy magasabb védelmi szintet biztosít a menedékkérők, illetve menekültek számára, még az is alacsonyabban van ahhoz, mint amit egyébként manapság például a brüsszeli politikák képviselnek, vagy az az új dublini egyezménytervezet, amely az Európai Parlamentnek az asztalán is ott hever.
Éppen ezért én helyesnek tartom, hogy olyan törvényt alkossunk, amely hosszabb távra biztosíthatja a menekültjoggal kapcsolatos kérdéseket, és amely tisztázza a nemzetközi szerződések és a magyar jogszabályok egymáshoz való viszonyát, és amelyet nem lehet egyik percről a másikra politikai széljárásnak megfelelően módosítani. Tehát az, ha a menekültjognak, a menekültkérelem megadásának a szabályait, amelyeknek bizonyos körére egyébként Magyarország nemzetközi szerződésben kötelezett, ezekből a szerződésekből kilépni nem akarunk, ezeket legfeljebb változtatni akarjuk az elmúlt évek tapasztalatai alapján a megfelelő irányba… – az megfelelő garanciát biztosít, ha erre vonatkozóan az Alaptörvény is rendelkezik és biztosítékokat épít ki.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az európai uniós csatlakozásnak az alkotmányos kérdései nagyon bonyolult kérdések, de ugyanakkor mélyen politikai kérdések. A magyar emberek egy népszavazáson döntöttek, egy olyan népszavazáson, amelynél ha annyi kilépő szavazat kellett volna arányaiban ahhoz, hogy, mint Nagy-Britanniában, sikeres legyen, akkor Nagy-Britannia ma is az Európai Unió tagja lenne, hiszen a magyar lakosságnak mintegy negyvenvalahány százaléka döntött így. A lakosságszámhoz viszonyítva a britek kilépése mellett mindössze harmincvalahány százalék döntött, tehát a magyarok nagyobb egységben szavaztak emellett. Ha ugyanez a történet Nagy-Britanniában az itteni feltételeknek megfelelően zajlott volna le, akkor Nagy-Britannia továbbra is tagja maradt volna az Uniónak – vannak, akik ennek örülnek.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Éppen ezért ez egy közérdeklődésre számot tartó kérdés, amely az embereket, a polgárokat érdekli, és ezért az alkotmányjogászoknak, a jogászoknak kötelességük, hogy ezeknek a kérdéseit elmagyarázzák a magyar polgároknak. (Az elnök a csengő megkongtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Én szeretnék gratulálni a magyar kormánynak ezért az előterjesztésért, és sok sikert kívánni a parlamentnek ennek a megvitatásában. Fontos, európai hatású döntést fognak hozni önök, képviselőtársaim. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a képviselő úr a Fidesz képviselőcsoportja időkeretének terhére tette meg a vezérszónoki felszólalását.

Az Országgyűlés őszi ülésszakának 12. ülésnapja 2016. október 17-én, hétfőn