Európai Unió

A Fidesz támogathatónak tartja a brit kormányfő által az Európai Bizottság élére javasolt politikusokat

A Fidesz támogathatónak tartja a brit kormányfő által az Európai Bizottság élére javasolt politikusokat

2014. 05. 28.

Az Európai Tanács elnöke, Herman van Rompuy fog tárgyalni az EP-képviselőkkel Barroso utódjáról. A vasárnap lezárult EP-választások után az Európai Tanácsnak az a feladata, hogy a választási eredmények figyelembevételével, minősített többséggel jelöljön elnököt az Európai Bizottság élére. A jelöltet az EP-nek kell majd megszavaznia egyszerű többséggel. David Cameron már jelezte, nem támogatja a néppárti Jean-Claude Juncker kinevezését. A brit kormányfő a lengyel Donald Tusk mellett akár az ír vagy a finn miniszterelnököt is szívesen látná a poszton.

A Fidesz támogathatónak tartja a brit kormányfő által az Európai Bizottság élére javasolt politikusokat – mondta Szájer József, az Európai Néppárt frakciójának alelnöke a Hír Televízió Magyarország élőben című műsorában.  „Mind a kettőt ismerjük, és mind a kettőről elmondható – mint Donald Tuskról –, hogy dinamikus, jövőbe tekintő, van a személyükben valami, amiről elmondható, hogy változás következik. Jelen pillanatban azt mondani, hogy konkrétan ki lesz – hisz még fél év is eltelhet, míg megnevezzük az EB elnökét –, nem sok értelme van. Először egy elvi vitát kell lefolytatni, utána kell leszűkíteni a személyi kérdéseket, utána pedig a szükséges alkukat megkötni” – mondta Szájer József.

A riport elérhető itt.

Forrás: MNO