A magyar fogyasztóvédelem perspektívái

Szájer Józsefet kérdeztük a Polgári Kormány fogyasztóvédelemmel kapcsolatos terveiről, a jelenlegi hazai állapotról és az Európai Unió akcióterveiről.

Az Európai Parlament szakbizottságai az utóbbi időben kiemelten foglalkoznak a fogyasztóvédelemmel. Miért lett ez a kérdés mostanában ennyire fontos?

 

Az Európai Unió az amszterdami szerződés óta kiemelten magas szinten kezeli a fogyasztóvédelem ügyét, különös a fogyasztói alapjogok érvényesülése, valamint a civil fogyasztóvédelem fejlesztése terén.

Ezt tükrözi a Bizottság, 2007-2013 évekre vonatkozó cselekvési programra vonatkozó javaslata is, amelyben rögzítik, hogy a fogyasztóvédelmi politikának továbbra is fejlődnie kell.

 

E programmal kapcsolatban ugyanakkor számos probléma is felmerül. Míg korábban önálló fogyasztóvédelmi stratégiát és cselekvési tervet adott ki az Európai Parlament a Bizottság javaslatára, addig a most készülő javaslat összevonja az egészségügy és a fogyasztóvédelem területén szükséges tennivalókat. Kétségtelen, hogy a két területnek vannak közös elemei, azonban a javaslat ezáltal gyengíti az önálló, magas szintre emelt fogyasztóvédelmet, hiszen érthető okokból az egészségügy nagyobb prioritást kap. E megközelítés a rendelkezésre álló EU források felhasználásánál is problémát okozhat, hiszen a két területnek vannak közös és vannak önálló céljai is, ezért a programok kidolgozása a korábbiaknál is nagyobb figyelmet és gondosságot igényel, s nem küszöbölhetők ki az egészségügy irányába tett „szubjektív” döntések sem.

A javaslat látszólag több cselekvési prioritást határoz meg, mint a korábbi fogyasztóvédelmi stratégia, azonban ezek jelentős része nem eléggé hangsúlyos, lényegretörő, inkább szólamok, a már működő szabályozások és rendszerek ismétlése, mintsem komoly, előremutató és a fogyasztóvédelem megítélését, alkalmazását valóban segítő program.

Az előzőekben kiemelt problémák miatt ma úgy látszik, hogy a fogyasztóvédelmi politika és cselekvési terv háttérbe szorul az egészségügyi politika mellett, s ez különösen az új tagországok részére jelenthet problémát, ahol eddig is komoly erőfeszítéseket kellett tenni a fogyasztóvédelem erősítése, a fogyasztóvédelmi politika és stratégia elfogadása, elfogadtatása érdekében. Jelezném ugyanakkor, hogy frakciótársam, Thyssen asszony felelős a parlamentben az új cselekvési tervért és az első megbeszélések fényében úgy tűnik, hogy ő is hasonló véleményen van.

 

Okozhat-e problémát Magyarországon egy ilyen összevont program?

 

Először is, kezdeném a jelenlegi helyzettel. A polgári kormányzás alatt elkezdődött a hazai fogyasztóvédelemben a civil szervezetek megerősítése, néhány erős szervezet létrejöttének támogatása. Erre a központi költségvetés évről-évre növekvő támogatást biztosított, amely kiegészült a fogyasztóvédelmi bírság bizonyos hányadával, s ezt pályázati úton nyerhették el a civil szervezetek a működés költségeire, valamint a fogyasztók tájékoztatására. E rendszer 2004-ig folytatódott, habár a támogatás összege nem növekedett. 2005-től a költségvetési törvény már nem tartalmaz erre vonatkozóan semmilyen támogatást. A megmaradt civil szervezetek a fogyasztóvédelmi bírság egy részéből részesülnek támogatásban pályázati úton, azonban a pályázatokat csak szeptember végén írták ki, ezért az egész éves működésük bizonytalanná vált. Ugyanilyen helyzet várható 2006-ra is. Mindez azzal jár, hogy a civil szervezetek nem tudnak megerősödni, nem fogják tudni ellátni a rájuk háruló feladatokat. Ugyanakkor, mind a fogyasztóvédelemről szóló törvény, mind a Kormány középtávú fogyasztóvédelmi politikájáról szóló határozat rögzíti a Kormánynak azt a kötelezettségét, hogy a fogyasztóvédelmi civil szervezeteket a költségvetésből támogatni kell.

2004-ben megváltozott a fogyasztóvédelem állami irányítása is, a gazdasági tárca helyett az esélyegyenlőségi tárca lett a fogyasztóvédelemért felelős állami szerv, beleértve a fogyasztóvédelmi hatóság feletti felügyeletet is. A döntés nyomán az esélyegyenlőségi tárcánál nem teremtődtek meg a szakmai feltételek, a fogyasztóvédelem a tényleges tennivalók helyett propaganda célokat szolgál, s a befolyó bírságok felhasználása sem a jogszabályoknak megfelelően történik.

Továbbra is problémát jelent a fogyasztóvédelem hatékonyságát illetően a hazai szervezetrendszer, hiszen a területi felügyelőségek a Belügyminisztérium illetve a megyei Közigazgatási Hivatalok irányítása alatt működnek, s a fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség csak szakmai irányítást lát el, amely eszközök és megfelelő feltételek nélkül szinte lehetetlen.

Összefoglalva úgy is lehetne jellemezni a hazai helyzetet, hogy a fogyasztóvédelem jelenleg válságban van, összeomlott az általunk megkezdett jó irányú fogyasztóvédelmi politika és irányítás, s ezért nem mondható el, hogy a fogyasztóvédelem magas szinten érvényesülne.

 

A hazai helyzet fő jellemzőinek leírása azért volt fontos, mert ennek tükrében méginkább érthetővé válik, miért okozna problémát az a törekvés, hogy az Európai Unió szintjén az egészségügyi és fogyasztóvédelmi politikát összevonják.

Problémák jelentkezhetnek abból a szempontból is, hogy míg az EU középtávú egészségügyi politikája 2008-ig érvényes, addig a fogyasztóvédelmi politika és stratégia 2006-ig, miközben 2007-től már az új, közös politika érvényesülne.

 

Milyen javaslatokat terjeszt majd e témában az Európai Parlament szakbizottsága elé?

 

Véleményem szerint az alábbi fő kérdéseket érdemes felvetni:

A Bizottság összevont javaslatának indoklása, – amely szerint a két fő terület összevonása jobban megvédi a fogyasztókat a kockázatoktól és a fenyegetésektől, – csak részben igaz, hiszen a fogyasztók éppen azáltal válhattak tájékozottabbá, hogy a fogyasztóvédelmi politika önállóan, más politikákban is megjelenve, magas szinten érvényesült.

A fogyasztóvédelem – mint ahogyan a fogyasztói jogok is- nemcsak az egészség és a biztonság védelméből áll, hanem védi a fogyasztók gazdasági érdekeit is, jogérvényesítési és önszerveződési lehetőséget biztosít, s nem utolsó sorban a szolgáltatásokkal – főleg közüzemi, távközlési, pénzügyi és biztosítási – szemben is védelmet és jogokat biztosít. Az egészségügyi politikával történő összevonás gyengíti e fogyasztói jogok érvényesülését, s leszűkítő, mintha csak
élelmiszer-fogyasztókról lenne szó. Noha a program említést tesz a szolgáltatásokról és a gazdasági érdekekről is, azonban ez már korántsem olyan markáns, mint a korábbi önálló  programok esetében.

E problémát támasztja alá az, hogy a javaslat a végrehajtást segítő intézmények közül kizárólag egészségüggyel kapcsolatos intézményeket jelöl meg, illetve emel ki pl. Közegészségügyi Program Végreható Hivatala, vagy Járványvédelmi Központ.

A javaslat teljes mértékben figyelmen kívül hagyja azt a nagyon fontos tényt, hogy a fogyasztóvédelemhez szorosan kapcsolódó piacfelügyeleti tevékenység a belső piac, az áruk szabad áramlása elvének  működése szempontjából fontos, s nem szorítkozik csak az egészségügyre.

Tekintve, hogy a cselekvési programhoz kapcsolódó pénzügyi források csökkenő mértéket mutatnak, fennáll a veszélye, hogy a fogyasztóvédelemre még kevesebb jut, mint a korábbi programok által, amely különösen az új tagországok fogyasztóvédelmi intézményrendszerének fejlődése szempontjából okozhat problémát, s arra készteti az adott ország döntéshozóit, hogy ezt követve nyírbálják a fogyasztóvédelmi kiadásokat.

Különösen veszélyes az előbbi,  a  határokon átnyúló jogérvényesítést segítő Fogyasztói Központok működését illetően. Ez magyar viszonylatban azt jelenti, hogy a még létre sem jött Fogyasztói Központ, megfelelő források hiányában nem fogja tudni ellátni elvárt feladatát, s így az egységes belső piacon a hazai fogyasztók érdekérvényesítése alacsonyabb lesz.

 

A héten elfogadta a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság az új tagországok fogyasztóvédelmi politikájával foglalkozó jelentést. A jelentéshez Ön két módosító indítványt nyújtott be, melyek az állami feladatvállalással,  a hatékony jogalkalmazással és finanszírozással foglalkoznak. Hogyan fogadták ezeket képviselőtársai?

 

Mindkét javaslatomat a bizottság egyhangúlag támogatta. A módosító indítványokról szóló vitában felszólalásomkor elmondtam, hogy az Európai Unióhoz történt csatlakozást követően Magyarországon is több szó esik a fogyasztóvédelemről, annak szükségességéről. A hazai fogyasztók mind jelentősebb számban jönnek rá arra, hogy fogyasztóként kulcsszerepet játszanak a gazdaságban.

Magyarországon mégis a fogyasztóvédelem támogatottsága igen alacsony, mind eszmeileg, mind a pénzügyi forrásokat tekintve. A fogyasztóvédelem és a hozzá kapcsolódó piacfelügyelet nem tudja ellátni a nagyon fontos funkciót sem, hogy a fogyasztóvédelem a verseny eszközeként is kedvezően formálja a piaci magatartást, továbbá, hogy a megfelelő piacfelügyelet elősegítse az áruk szabad áramlását, továbbá megvédje az EU belső piacát a harmadik országok veszélyes termékeitől.

A fogyasztók így még mindig kiszolgáltatott helyzetben vannak. Az állami hatósági intézményrendszerében párhuzamos hatáskörök miatt több szervezet is jogosult eljárni, így gyakori a bürokráciában való elveszés.

A fogyasztóvédelem és a jogérvényesülés biztosítása az új tagállamokban ma még alapvetően állami feladat. Az intézményrendszer részei között ugyan a feladat megoszlik, ám a fogyasztóvédelem hatékony finanszírozása a gazdálkodó szervezetektől való függetlenség érdekében, kétségtelenül az állam feladata kell, hogy legyen. 

Fontos feladat kell legyen a civil fogyasztói szervezetek olyan szintre emelésének elősegítése, hogy szakmai ellensúlyt tudjanak képezni a gazdasági élet szereplőivel szemben. A fogyasztó megfelelő tájékozottsága a "független" és szakmailag megalapozott információval való rendelkezés függvénye. Ennek biztosítása a gazdálkodó szervezetektől nem várható el, az világszerte a fogyasztói civil szervezeteken keresztül jut el a fogyasztókhoz.