Rendezvények

A “Model European Parliament” verseny diákjai Brüsszelben

A “Model European Parliament” verseny diákjai Brüsszelben

2008. 04. 10.

A résztvevevők az első napon a Régiók Bizottsága, a Magyar Köztársaság Állandó Képviselete, illetve az Európai Parlament munkájába nyertek betekintést. A szakmai napot brüsszeli városnézés, majd közös vacsora zárta Szájer József képviselő úrral Brüsszel főterén. A mai, második napon a diákok Gent és Brugge városát tekintik meg.
 
Az alábbiakban a "Model European Parliament" versenyről olvashatnak:

A Model European Parliament (MEP) elnevezésű nemzetközi projekt egy holland középiskolai tanárnő kezdeményezésére indult, és néhány év alatt nemzetközi méretűvé szélesedett. A mozgalom az Európai Parlament működésének modellezése kapcsán az európai közös értékeket, az integráció kérdéseit és az együttműködés során felmerülő problémák lehetséges megoldásairól való közös gondolkodás élményét kívánja közelebb hozni a középiskolás korosztályhoz. A magyarországi MEP – ülések koordinálását a 2007-ben Dr. Spéder Zoltán által alapított Diákok egy Felelős Társadalomért Alapítvány vállalja magára. A DFT Alapítvány számára székhelyet és infrastruktúrát a Budapesti Német Iskola Alapítvány biztosít. Az Alapítvány kurátorai gimnáziumi tanárok, akik már évek óta társadalmi munkában tevékenykednek hasonló célokért. Az idei ülés házigazdái a Budapesti Német iskola mellett a ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola és a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium.

A modell lényege, hogy középiskolás tanulók egy hétre „EP-képviselőkké“ válnak, s az „igazi“ Parlament munkájához hasonló módon (bizottsági munkával és plenáris ülésen elfogadott határozatokkal) közelítenek meg olyan problémákat, amelyek az Európai Unió polgárait érintik. Idén Budapesten ülésezik a MEP február 28-tól – március 5-ig, ahol többek között a következő témákról zajlik majd a vita: „Felkészülés a klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra.”, „Minőségi hírközlés a tömegmédiában”, a nemzetközi terrorizmus elleni közös fellépés emberi jogi vonatkozásai, stb.

Ahhoz, hogy ezt a munkát jól végezzék, a diákoknak természetesen meg kell ismerniük az európai integráció történetét és intézményeit, az egyes tagállamok és tagjelölt országok sajátosságait, olykor eltérő érdekeit, amihez a magyarországi külügyi képviseletek naprakész és alapos segítséget nyújtanak. Ráadásul mindezt képviselni is kell, méghozzá az integrációs intézményekben megszokott szabályok és szokások szerint. A munka során a diákok teljesen önállóak, önmagukért felelnek: a tanárok a vita tartalmi részébe egyáltalán nem szólhatnak bele; az üléseket diákok vezetik, a határozatokat ők fogalmazzák stb. Azok a diákok, akik a nemzeti üléseken jól szerepelnek, bekerülhetnek az egyes országok nemzeti küldöttségébe, s immár saját országuk képviselőiként vehetnek részt az angol munkanyelvű nemzetközi üléseken.

Magyarországon tíz jó hírű gimnázium 110 tanulója vesz részt minden évben ezen a rendezvényen, ahol minden iskola egy országot és annak érdekeit képviseli. A MEP ülésein jól felkészült diákok komolyan vitatkoznak számukra fontos kérdésekről, s mindeközben nemcsak a képviselt országot, hanem a politikai munka természetét és technikáját is megismerik, éppúgy, mint magukat és társaikat.