Európai Parlament

Az új kormányközi megállapodásról vitázott az Európai Parlament

Az új kormányközi megállapodásról vitázott az Európai Parlament

2011. 12. 21.

"Magyarországot korábban az Európai Parlament határozatban bírálta, hogy az új magyar alaptörvény kilenc hónap alatt készült el. Ugyanakkor jelenleg senki nem kritizálja azt, hogy az uniós tagállamok költségvetési és gazdasági önállóságát jelentős mértékben érintő megállapodás tervezetének elkészítése csupán néhány hetet vett igénybe" – hívta fel a figyelmet a néppárti politikus. Emlékeztetett egyben, hogy míg Magyarországot nemrég az adósságkorlát alkotmányos bevezetése miatt bírálták, addig az Európai Unió éppen most akarja tagállamaiban bevezetni azt. "Ez a kettős mérce alkalmazásának nyílt megnyilvánulása" – emelte ki.

Ugyanakkor Szájer hangsúlyozta, hogy az új kormányközi megállapodásról való döntés meghozatala során a nemzeti parlamentek számára aktív szerepet kell biztosítani. Különösen elfogadhatatlan az, hogy egy ország miniszterelnökét azért ítéli el bárki is, mert az országa szuverenitását nagymértékben érintő kérdés tekintetében előzetesen ki akarja kérni a nemzeti országgyűlés véleményét. Ez ismételten alátámasztja: az egyes európai politikusok nem objektív szempontok, hanem pártpolitikai érdekek alapján fogalmazzák meg kritikájukat.