Rendezvények

Bemutatták a Budavárban Szvorák Katalin: A Teremtés dicsérete című albumát

Bemutatták a Budavárban Szvorák Katalin: A Teremtés dicsérete című albumát

2010. 12. 22.

A többek között Liszt- Bartók Béla-, Béres Ferenc- és idén Alternatív Kossuth-díjjal is kitüntetett énekművész hét felekezet énekkincséből állította össze legújabb lemezét. Római katolikus, görög katolikus, református, evangélikus, unitárius, baptista és zsidó énekek szólalnak meg egy albumon, egymást kiegészítve, az ökumenét és Isten dicsőségét kifejezve. 

Szvorák Katalin művészete, a népzene dallamkincse, évszázadokkal köt össze minket: őseinkkel és múltunkkal – és fölfelé is köt: az egyházi népénekek révén az élet fensőbb értelméhez” – fogalmazta a lemez ajánlójában Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke. A Pejtsik Péter által újrahangszerelt énekek a budavári evangélikus templomban olyan ökumenikus csokorba rendeződtek, melyek jól kifejezik: egyházi énekeink ma is aktuálisak, mondataik, Istent dicsőítő szavaik nem letűnt idők nyomait, hanem mai feladatainkat tükrözik. A természet szépsége az Isten által alkotott világ szépségét jelenti, melyre felfigyelve a transzcendenst is megélhetjük. Nemhiába mondta a lemezbemutató koncert közben Szvorák Katalin, hogy nehéz ezeket az énekeket énekelni, hisz úgy, ahogy énekelni nehéz, ugyanúgy hallgatni is… Nem a hangzatossága miatt, nem azért, mert nincs jól megkomponálva, hanem tartalma miatt, hisz rádöbbent arra, hogy amilyen kicsik is vagyunk és mégis, Isten kegyelme által rácsodálkozhatunk az Ő nagyságára. 

Szvorák Katalin nem felekezeteket, hanem hívőket és nem hívőket szólít meg legújabb lemezével, mely felhívja a figyelmet az Isten általi teremtésre és egyúttal arra, hogy felelősséggel tartozunk a minket körülvevő környezetért. 

A Teremtés dicsérete című lemez egy, Repiszky Tamás által készített kiskönyvben jelent meg, melyet Commenius Orbis Pictusából illusztráltak. 

Teljes cikk.