Hírek

El kell döntenünk, milyen Európát akarunk

El kell döntenünk, milyen Európát akarunk

2014. 08. 21.

A Fidesz európai parlamenti képviselője, az Európai Néppárt alelnöke szerint Európa jövőjét illetően „teljes tanácstalanság uralkodik”, pedig a kérdés az, hogy „csinálunk-e egy cselekvőképes Európát” vagy hagyjuk a jelenlegi, sodródó állapotot, amelyben reális döntések születnek ugyan, de perspektíva hiányában. Emlékeztetett: a nyolcvanas évek végén az európai közösség „épp sikereinek csúcsán járt”, és – a kontinens keleti feléhez hasonlóan – ott sem számítottak arra, hogy a keleti blokk összeomolhat. Fennállt a veszélye, hogy a változások sorsa olyan irányba fordul, mint Kínában, ahol véresen verték le a Tienanmen téri tüntetést – tette hozzá.

Óriási kockázatok voltak ebben a rendszerben, és mindenki próbálgatta a rendszer határait – emlékezett Szájer József, hozzátéve, csak utóbb ismerték fel, hogy a határok feszegetésében bármeddig el lehet menni. Az Európai Unió tíz évvel ezelőtti bővítéséről szólva megjegyezte, „kész helyzetben az tűnt a legértelmesebb, kikerülhetetlen dolognak”, de a régi és az új tagok „egymással dűlőre sohasem jutottak”. Mivel a Nyugat azt várta, hogy az új tagállamok átvegyék sikerreceptjét, „hogy mi ehhez tudunk-e hozzátenni, arra nem voltak kíváncsiak”; „mi mindig nyugatra néztünk, a nyugatiak meg magukra” – fűzte hozzá.

Arnold Vaatz német parlamenti képviselő, a CDU/CSU parlamenti frakciójának elnökhelyettese arról beszélt: az első világháború kitörése előtt a kontinens éppoly rendben lévőnek látszott, mint pályája csúcsán az Európai Unió.

A politikus szerint a közösség tagjai megtanulták, hogy „a nemzeti egoizmusok konfrontációja halálra van ítélve”, ugyanakkor a második leckével adós maradt az EU, mivel „a régi Európa mind a mai napig a régi koordináta-rendszer szerint gondolkodik”, és a kontinens keleti felét idegennek látja, ezzel is elvéve a közösség vonzerejéből az ott élők szemében.

Forrás: MNO