Hírek

Elfogadták Szájer József jelentését

Elfogadták Szájer József jelentését

2007. 03. 28.

Szájer József elmondta, hogy a javaslat lehetővé tenné az európai jogvédelem megerősítését az alapvető jogokra nézve, biztosítaná e különösen érzékeny területeken a közösségi jogszabályok egységes alkalmazását az összes tagállamban, és alkalmassá tenné a közösségi igazságügyi rendszert a megfelelő működésre. A képviselő hangsúlyozta, hogy javaslata elő kívánja segíteni a közösségi jogszabályok egységes értelmezését és alkalmazását, ennélfogva a jogvédelmi rendszer egységesítését.

Jelen pillanatban azok az európai állampolgárok, akik úgy vélik, hogy megsértették alapvető jogaikat, előzetes döntéshozatalban kérdéseiket csak azokban az esetekben terjeszthetik az Európai Unió Bírósága elé, ha már az összes nemzeti jogorvoslati lehetőséget kimerítették, amely úgy értendő, hogy ügyüket legfelső bíróságra kell vinniük. Az ebből eredő költségek visszatartják a peres feleket, és jogérvényesítésük kárt szenved. Amennyiben a javaslatot az Európai Parlament plenáris ülése is megszavazza, úgy Szájer József javaslatára a tagállami elsőfokú bíróságok is előterjeszthetnek kérdéseket az Európai Bírósághoz.