Európai Unió

Erős Európa, erős Magyarország

Erős Európa, erős Magyarország

2008. 09. 27.

1.    Mi a baj?

Az Európai Unió az elmúlt években elbizonytalanodott. Az Alkotmányos Szerződésről, majd a Lisszaboni Szerződésről szóló vita is mutatja, hogy még ma is egymástól gyökeresen eltérő európai felfogások csapnak össze egymással: azoké, akik azt szeretnék, hogy az integráció a szabad kereskedelmi térség szintjén ragadna le, illetve azoké, akik egy politikailag egységes Európai Unióban gondolkoznak. A válság egy közösség életében azonban új energiákat mozgósít, és szabadít fel, a hátrány előnyökre fordítható.    

A Lisszaboni Szerződés bukása egy nagy európai vállalkozás kudarcát jelentheti, amely jó ideig káoszhoz vezethet az európai intézményi építkezésben. Félő az is, hogy a kudarc miatt akár az Európai Unión belüli légkör is megváltozik. Az Alkotmányos Szerződést (Európai Konvent által kidolgozott) Franciaországban és Hollandiában népszavazáson leszavazták, majd a Lisszabon Szerződés írországi elutasítása (szintén népszavazáson) számos elvi, politikai, társadalmi kérdést hozott a felszínre, melyekre az európai politikai elitnek válaszokat kell adnia.  

Nem kerülhető meg például az Európa határairól szóló vita. A határok nem jelentenek választóvonalat, a szomszédokkal folytatott viszonyra többféle forgatókönyvet lehet kidolgozni. Ez felölelheti a határon átnyúló együttműködést, a regionális politikát, és a jelenlegi szomszédságpolitika tartalmi tágítását. Azt viszont nem lehet hagyni, hogy az EU végtelenül bővüljön, hiszen az önazonosság és a méret között van összefüggés. Az Európai Unió további bővítésének két dolog is gátját szabhatja; az egyik, a tagjelölt ország és a tagországok közötti kulturális, vallási, gazdasági, történelmi közösség, másodsorban pedig az Európai Unió gazdasági felszívóképességének hiánya. Nem válhat az Európai Unió egy ENSZ-hez vagy EBESZ-hez hasonló nemzetközi multilaterális szervezetté.

Hamis okoskodás tehát az, hogy nem akarunk újabb határokat Európában. Magyarország ugyan mindig Európa része volt – kivéve azt a negyven évet, amikor kiírtak minket az európai történelemből -, de az európai uniós csatlakozásunkkor a mi szándékainkat is az vezérelte, hogy egy olyan jól definiált és működő integrációs rendszerbe lépjünk be, amely önálló és életképes. Ennélfogva nehéz arra a következtetésre jutni, hogy nem fogadjuk el, ha van "azon kívülálló" státus is.  Európa egy földrész, abba nem kell belépni.  

Gyakran kérdezik kétkedve, hogy mi fűzi össze a nagyra bővült európai közösséget? Az európai értékrend és kultúra az, ami összeköti az európai nemzeteket és polgárokat, és egyben identitást is ad nekik. Az értékrend pedig nem olyan kategóriarendszer, amelyből rövidebb-hosszabb távú aktuálpolitikai, vagy geopolitikai szempontok szerint mazsolázni lehet.  Ebben következetesnek kell lenni, hogy valódi összetartó erőt képezzen. Európa jövőképét pedig lehet a tagállamok értékrendjére és vívmányaira alapozni. Ilyen közös, a kereszténységből eredő értékek a szabadság, demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok, emberi méltóság, család, nemzet, közösség, felelősség.

Ugyanakkor óriási szakadék tátong az európai polgárok "európai" értékei, és az uniós vezetők "európai" értékei között, pedig Európát az értékek határozzák meg. Európai parlamenti képviselőként naponta tapasztalom, hogy az Európai Unió egyes intézményei szembemennek saját értékeikkel. Amikor például, azt mondja az Unió egy tagjelölt ország esetében – amelyről mindannyian tudjuk, hogy a közösségi jogszabályokat nyilvánvalóan nem fogja tudni betartani-, hogy csatlakozhat, egy másiknak pedig – amely gyakorlatilag mindenben megfelel-, azt mondja, hogy, ha nem talál meg egy tábornokot, akkor nem csatlakozhat, nos akkor számos európai uniós polgár szemében elveszíthetik hitelüket a verdiktet kimondó uniós intézmények és politikusok. Az ilyen politikai döntéseknek épp az a veszélye, hogy az európai elveket és értékeket teszik próbára.
 
Az Európai Uniónak a közös értékeken kell alapulnia, és ezen értékeknek megfelelőn kell cselekedjen. Ezért is szorgalmaztam – és ennek II. János Pál pápa volt a kezdeményezője –, hogy a keresztény gyökerekre történő hivatkozás kerüljön be az Európai Unió Alkotmányos Szerződésébe. Mint tudjuk a "kereszténység" szó sajnos nem került be az Alkotmányos Szerződés, majd a Lisszaboni Szerződés szövegébe, azonban a végleges megfogalmazás is nagyon fontos hivatkozás, amely így hangzik: „ösztönzést merítve Európa kulturális, vallási és humanista örökségéből, amelyből az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen jogai, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, valamint a jogállamiság egyetemes értékei kibontakoztak." A Lisszaboni Szerződés tervezet – ezen kívül – tartalmazza a vallásszabadságot és a párbeszédet az egyházakkal.     

Európa rosszul áll a világméretű versenyben, hisz az Európai Unió gazdasági teljesítménye nemhogy közeledett volna az Egyesült Államokhoz vagy a kínai gazdasághoz, hanem éppen távolodott. A Lisszaboni Szerződés többek között erre a problémára is megoldást ad, hogy könnyebben lehessen többségi döntésekkel olyan kérdésekben határozni, amelyek segíthetik az Uniót az Egyesült Államokkal vagy a Távol-Kelettel folytatott versenyben. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy a ma leszakadó európai gazdaságnak épp az elmúlt évtizedben hatalmas változásokat végrehajtó, dinamikus új tagországok példája adhat megújulást. Sajnos Magyarország ez alól kivétel, ma senkinek nem lehet példaképe.

Az Európai Unió válaszút elé érkezett. Az utolsó mentőöv a régi tagállamok számára a bővítés volt, vagyis az, hogy egy szélesebb piaccal Európa igyekezett saját versenyképességét javítani. Kissé visszás egy olyan magát "értékközpontúnak" nevező Unió, amely egyik létfeltételének a folyamatos bővítést tekinti, a rászoruló tagállamokat ugyanakkor egyre kevesebb támogatáshoz juttatja.

Hiszen a közép és kelet-európai országok csatlakozása nem csupán saját politikai és gazdasági érdekeiket szolgálta, de ugyan úgy az Európai Unió és annak tagállamainak érdekeit is. A 2004-es bővítés az Európai Unió egyik legnagyobb sikere, mind a demokráciának és a stabilitásnak az európai kontinensen történő megerősítése, mind az európai állampolgárok jólétének növelése tekintetében.

Az Európai Unió legfontosabb alapértéke éppen az a szolidaritás, ami miatt többek között mi is csatlakoztunk. Az Európai Unió nem válhat gazdasági társasággá, ahol a részvénytulajdonosok az alaptőkéből való részesedésük arányában jogosultak osztalékra. A nemzetek közötti szolidaritásnak és kohéziónak meghatározónak kell lennie az Unió céljainak kitűzésében és a felhasznált eszközök megválasztásában. Az utolsó bővítések voltak ugyanakkor az Unió történetében a legnagyobbak és egyben a legfukarabbak. Már Koppenhágában tudta mindenki, hogy messze rosszabb feltételekkel csatlakozunk, mint korábban Portugália, Görögország vagy Írország. Csökken a szolidaritás az Európai Unión belül. És azt sem lehet megtenni, hogy a sikeres európai uniós mezőgazdasági politikát akkor szüntetjük meg, mikorra mi is elérnénk a teljes kifizetési összegeket. A nagy nettó befizető tagállamok egyre inkább ellenállnak annak, hogy a mostaninál többet fizessenek be az Unió kasszájába, hogy ezzel biztosítsák a gyengébbek felzárkóztatását. Egyre bezárkózottabbá, egyre önzőbbé válnak a régi tizenötök.

Talán ennek köszönhetően is az új tagországok állampolgárai közül sokan úgy érzik, hogy nem igazolódtak be várakozásaik, talán sokan csalódtak a csatlakozás tényleges eredményei tekintetében. A csatlakozási folyamat túlságosan hosszú ideig tartott, mára pedig sokan úgy látják, hogy „másodosztályú állampolgárként” kezelik őket, amikor országaik alacsonyabb mértékű pénzügyi támogatásban részesülnek, mint a régi tagországok, olyan közösségi politikáknál, mint a mezőgazdaság, vagy a strukturális alapok, amikor az Európai Unió politikai döntéshozatali fejleményeinél az ő érdekeiket figyelmen kívül hagyják, mint a szolgáltatások piacnyitásáról szóló vitában, vagy megbüntetik őket, ha személyi igazolvánnyal és nem útlevéllel igazolják magukat a határon, illetve behajtani tilos táblákkal akadályozzák a schengeni-térségen belüli mozgásukat.

Az Európai Unió jelenlegi "válságának" valódi okai között kell keresni továbbá, hogy az Unión belüli politizálás az elitek privilégiuma lett. Amikor megkérdezik az állampolgárokat az Európai Unióról alkotott véleményükről – és általában irreleváns milyen kérdés apropóján – gyakran nemleges a reakció. Az elutasítás leggyakrabban nem a népszavazásokon feltett kérdésekre vonatkozik, hanem más természetű elégedetlenség kinyilvánítása. Miért kell népszavazást kiírni az Európai Unió intézményi reformjáról, hiszen az új Alkotmányos Szerződés, illetve a Lisszaboni Szerződés elsősorban intézményi reformot hajtott végre, ami kevésbé érdekli a polgárokat? Rossz kérdést tettek fel az állampolgároknak a francia, a holland és az ír népszavazásokon is, az arra adott állampolgári válaszok viszont jók voltak. Mert egy francia, egy holland és egy ír polgárt miért érdekelné az Európai Unió intézményrendszere, viszont foglalkoztatja, vajon az EU képes-e számára szabad mozgást, alacsony árakat, munkahelyet, vagy biztonságot adni? 

A mostani válságra pedig a megoldás biztosan nem az, hogy majdan az állam-és kormányfők hosszú, zárt ajtók mögötti vitákat folytatnak. A megoldás abban az irányban keresendő, hogy a polgárok valóságos problémáit megoldó, hosszú távú érdekeit szolgáló politikákat kell meghatározni. E megközelítésből pedig automatikusan kiesnek a parciális érdekek, a rövid távú, mentőöv-szerű vagy egyszeri kezelést biztosító megoldások.  Végre a valós problémákkal kell foglalkozni, mint az európai kontinens társadalmainak elöregedése, munkanélküliség, fenntartható gazdasági fejlődés, versenyképesség, terrorizmus elleni harc, globalizáció, Kína, India, Oroszország felemelkedése. Ezeket a problémákat, a polgárokkal történő párbeszéd keretében becsületesen át kell gondolni, és az azokra adott megoldásokat végrehajtani.

A többsebességes Európa gondolata itt kísért körülöttünk, ami nagyon komoly veszélyeket rejt számunkra. Az Európai Unió további bővítése e kezdeményezéseket tovább fogják erősíteni. Ne legyenek illúzióink: csak egy gazdaságilag és politikailag erős Magyarország tudna egy ilyen mag Európához tartozni. Ma nem ez a helyzet.  Az Európai Unió országainak csoportját ugyanakkor az tartja össze, hogy közös értékeket vallanak, és közösek a céljaik.

Gyakran találkozunk a "régi" tagországok körében azzal a nézettel, amely szerint az Európai Unió még nem dolgozta fel teljes mértékben a 2004-es bővítést, illetve a közép-és kelet európai országok csatlakozása megváltoztatta az Európai Unió jellegét. Léteznek olyan félelmek is, amelyek szerint 40-50 millió alacsony bérű munkaerő csatlakozása a Közösség belső piacához az EU tizenötök munkavállalóinak bércsökkenéséhez vezet. Éles különbség van azonban a közvélemény (és néhány politikai retorika), valamint a legtöbb szekértő véleménye között a 2004-es bővítés hatásait illetően.

Egy történelmi pillanatban, a kontinens újraegyesítésének perceiben hamis üzeneteket közvetítettek az európai közvélemény felé: belép tíz ország (azóta újabb kettő), tehát át kell alakítani az európai struktúrákat, mert az "újak" szétfeszítik azokat. Innen már nagyon könnyű eljutni ahhoz a megállapításhoz, hogy az Unió problémáinak forrásaként az elkövetkező évtizedekben a most csatlakozó országokat jelöljék meg. Ha most különböző sebességekre váltunk, akkor az "ők" és "mi", a "régiek" és "újak" címkék tartósan fennmaradnak.

A közelmúlt bővítésének sikerétől függetlenül, maga a folyamat még nem tekinthető lezártnak. Új tagállamok integrációja az Európai Unió közösségi politikáiba mindig időt vesz igénybe. Annak ellenére, hogy az Európai Unió kielégítően működik, az új tagállamok várhatóan egyre inkább kézbe veszik a számukra fontos európai uniós témákat. Ez a közösségen belül váratlan konfliktusokhoz vezethet. A bővítés eredményeiről szóló 2004. utáni tájékoztatás hiánya, illetve a valós választóvonalak jelentős félelmet, és egymás iránti bizalmatlanságot okoztak az új tagállamokkal szemben a régi tagországokban. Annak érdekében, hogy a következő évtizedre kitűzött közösségi politikai célokat elérjük, az európai kohéziót újra kell építeni. Egy megosztott Európában a gazdasági növekedés, a munkahelyek számának növekedése, és a minden állampolgár számára előnyt nyújtó szociális háló erősítése nem megvalósítható célok. Még sok tennivaló van Európa újraegyesítésének teljesüléséig.

2.    A leggyengébb láncszem? – magyar érdekérvényesítés az Európai Unióban

Az Európai Unió a magyar külpolitikai, külgazdasági és nemzetpolitikai törekvések megvalósításának elsődleges közegévé vált. Nemzeti érdekeinket tehát ebben az új közegben, ezen az új színtéren és környezetben kell érvényesítenünk, úgy, hogy megismerjük, megtanuljuk és megfelelően felhasználjuk e közeg feltételeit, adottságait és lehetőségeit. A magyar érdekek csak az egyes konkrét területet, kérdéscsoportot illetően azonosítható, és ennek megfelelően azt mindig a konkrét területre, kérdésre tekintettel kell képviselni.

Az erős nemzetek saját cselekvésükön kívül képesek külső közösségi erőforrásokat a saját javukra felhasználni, míg a gyenge, közös cél nélküli nemzeteket a külső erők tovább gyengítik. A világosan kitűzött, közösen elfogadott célok és a kedvező külső körülmények képessé tettek olyan országokat is, mint Írország arra, hogy felemelkedjenek és a nemezetek közötti összefogás erejét saját megerősödésükre hasznosítsák.

A mai magyar politikai valóságból kiindulva, úgy érzem, még mindig le kell szögeznünk, hogy a nemzeti érdekérvényesítés első számú kötelességünk. Az Európai Unió ugyanis nem szociális intézmény, ahol a magatehetetlen kormányok vénájába infúzióval csöpögtetik az éltető támogatásokat a gazdaság vérkeringésének fenntartása érdekében. Magyarországnak folyamatosan és következetesen kell képviselnie saját álláspontját, és törekednie kell arra, hogy az Unió fejlődése a neki kedvező irányba alakuljon. Természetesen valamennyi tagállam esetében a saját nemzeti érdek a meghatározó, de ezt minden tagállam igyekszik európai, tehát integrációs érdekként is megjeleníteni. Ha világos Európa-képpel rendelkezünk, akkor egyben a tagállamként való működésünk súlypontjait is meghatároztuk, tehát azt, hogy mi Magyarország küldetése az Európai Unióban.

Európa számára kétségkívül új helyzet állt elő, hiszen a közel harminc tagállam együttműködése és versenye a jövőben közel kontinentális méretben zajlik. Az uniós intézményekben történő érdekérvényesítés egyik nagyon fontos tényezője az Unión belüli szövetségek alakításának és felhasználásának kérdése. Ez egyben felveti azt a kérdést is, milyen viszony van az uniós tagság és az eddigi közép-európai, regionális együttműködési formák között? Az új tagok hosszú távon valószínűleg nem alkotnak majd egységes blokkot, azt azonban látni kell, hogy legalábbis az egyenlő elbánás eléréséig (tehát még néhány esztendeig) az újak, és különösen a közép- és kelet-európai tagállamok érdekei jelentős mértékben egybeesnek, hisz a csatlakozási feltételeink nem érvényesítik az egyenlő elbánást. Mindaddig, ameddig az egyenlő elbánást minden területen el nem érjük, a közép- és a kelet-európai országok egymásra lesznek utalva.

Nem lehet megkerülni, hogy Magyarország érdekérvényesítő képessége messze elmarad a korábbiakban várt mértéktől. Számos alkalommal értünk el komoly eredményeket az Európai Parlamentben, amely eredményeket a Kormány egyáltalán nem tudta tovább vinni, vagy legalább megtartani a Tanácsban. Az európai uniós tagságunk utáni kormányzati Európa-politika teljesítményt két szóval le lehet írni: konfrontációkerülés és rögtönzés!

A szakértelmet, a hiteles hozzáértést csak évek hosszú munkájával lehet megteremteni. Az új tagállamoknak le kell küzdeniük a velük szemben kezdetben erősen jelentkező bizalmatlanságot és a szakmai felkészültségükkel kapcsolatos kételyeket. Az európai integráció kérdéseivel mindeddig egy meglehetősen szűk értelmiségi kör foglalkozott. Ha ezt a kört rövid idő alatt nem szélesítjük, illetve nem többszörözzük meg a szakértők számát, nem leszünk képesek az európai intézményrendszeren belül a szakszerű érdekérvényesítésre. És akkor még nem beszéltünk a 2011-es magyar elnökség hatalmas szakmai, személyi és gyakorlati kihívásairól. 

Kiemelt erőfeszítéseket igényel a hazai intézményrendszer európai szintű működése. Elmaradásunk a jelenlegi tagállamoktól talán ezen a területen a legjelentősebb. Az ezzel kapcsolatos problémák az intézményrendszer és a közigazgatás egészének a gondjait, válsághelyzetét tükrözik. Szakszerű és jogszerű közigazgatás nélkül nincs sikeres európai integráció és érdekérvényesítés.

Végezetül a kulturális identitás kérdése. Egy nemzet akkor tudja hatékonyan megőrizni és fejleszteni kultúráját, ha gazdaságilag is sikeres. Számos olyan példa van Európában, amikor a nemzeti identitás a gazdasági integrációval, fejlődéssel együtt erősödött. A nemzeti identitást alaposan kidolgozott és felmért nemzeti érdekek mentén lehet megőrizni, amelyhez szükség van egy sikeres gazdaságra is. A gazdaságilag sikeres tagállamok mindig is hatékonyabban álltak ki érdekei mellett.

A négy és fél éves uniós tagságunk megerősíti annak az alaptézisnek az igazságát, hogy a gyenge országok könnyen hátrányba kerülhetnek, míg az erősek az integrációból újabb erőhöz, hozzáadott értékhez juthatnak. Mindennek tükrében elengedhetetlen, hogy hazánk határozott és kimunkált jövőképpel rendelkezzen először önmagáról, majd Európáról, az ott betöltött magyar feladatokról és küldetésről: miként ítéljük meg az európai integráció jövőjét, és milyen irányban kívánjuk e folyamat alakulását befolyásolni. Mert nem lehet európai valaki addig, amíg először nem polgár. Az európaiság érzése értelmetlen és üres kategória mindaddig, amíg először magyarok nem vagyunk. 

3.    Erős Magyarország megteremtéséhez szükségünk van egy erős Európára

Az Európai Unióhoz történt csatlakozásunkkor azt gondoltuk, hogy a legnagyobb problémát a szuverenitásunk feladása jelenti. A három év európai parlamenti munkájának tapasztalatai alapján mára tudjuk, hogy nem kell félnünk szuverenitásunk elvesztésétől. Azt is hittük, hogy Európa erősebb. Az élet szinte minden területén azt látjuk, hogy Európa gyengébb, mint kellene. Magyarországnak azonban szüksége van egy erős, cselekvőképes és szolidáris Európára. Ahhoz, hogy Európa a XXI. században is betölthesse vezető szerepét a világban, számos változás kívánatos.

1.) Európa a demokrácia és szabadság bölcsője, mégis nagyon korlátozottak a lehetőségei a polgári szabadságjogok kikényszerítése terén. Mi magyarok is többet vártunk a demokrácia zászlaját a nagyvilágban lobogtató Európai Uniótól, amikor Budapesten lábbal tiporták a demokratikus szabadságjogokat a közelmúltban. Erősebb, az európai polgárok jogait – akár kormányaikkal szemben is – védeni képes Európára van szükségünk. Nem lehet kettős mércét alkalmazni: önmagunkra és másokra.

2.) Európa a sokszínűség közössége, a közösségek közössége. Fogalmazhatunk úgy is, hogy az Európai Unióban mindenki kisebbség! Mégis szinte alig van e közösségeknek jogosítványai, amikor megsértik, vagy korlátozzák a kisebbségek jogait. A határok nélküli Európa nem jelentheti a kisebbségben élő nemzeti közösségek, etnikai csoportok védelmének hiányát. Kívánatos lenne, hogy az Európai Uniónak végre legyenek eszközei, amelyekkel meg tudja védeni kisebbségeit.

3.) Ma már mindenki látja, hogy Európa politikai és gazdasági függésben van egyik legfőbb energia- és gázszállítójától, Oroszországtól. A közös európai energiapolitika hiánya kiszolgáltatja, és egymás ellen játssza ki a tagállamokat. Magyarország ma ez esetben is a leggyengébb láncszem. Emlékezzünk, hogy az Európai Unió valaha a szén és acél közösségéből indult, ugyanakkor ma sem kisebb a feladat; az energiafüggés csökkentéséhez erősebb Európa kell. 

4.) Európa ma nem képes megvédeni gyengébb tagjait, a gazdagabbaktól érkező szeméttől, szennyvíztől és értéktelen áruktól. A hozzánk importált szeméthegyek, a Rába, a Tisza szennyezése, a romlott élelmiszerek története erre minket a saját kárunkon tanított meg. Erősebb jogosítványokra, erősebb Európára van szükség.

5.) Rendezni kell továbbá, hogy a tudást, a kutatást segítő közös eszközöket megerősítésük. Ez ma Európa egyik legfontosabb érdeke. Nekünk magyaroknak a tudásunk az egyedüli nemzeti kincsünk, uniós segítséggel mi is többre juthatunk. Az egyetemek fontos szereplői az innovációnak és a versenyképességnek. Ideje lenne komolyan venni a kérdést, és valódi tudáscentrumokat létrehozni Európa szerte a tudomány minden ágában.

6.) Azt látjuk, hogy Európában egyre több tagállamban indítanak be a népességfogyás megállítására, lassítására széleskörű családvédelmi intézkedéseket, aközben itthon a családtámogatások, az iskolák gyengítése folyik. A sikeres, fejlődő uniós tagországok példája azt bizonyítja, hogy a népességfogyással szemben csak nagyon kemény és határozott célokat kitűző politikával lehet fellépni. Ma már látjuk, hogy szükségünk van itt is egy közös európai gondolkodásra.

7.) A bűnözés mára nem ismer határokat. Nekünk magyaroknak az unió külső határainál különleges érdekünk a polgárok biztonságát garantáló szervezetek, a közösségi külső határvédelem megerősítése. Az Európai Uniónak jobban kell segítenie tagországait a polgárok biztonságának erősítésében. Komoly igénye az európai polgárnak egy erős és biztonságosabb Európa.

A közös célok elérése érdekében szükséges, hogy az állampolgárok is tudatában legyenek a céloknak, amelyek világosan megfogalmazottak kell, hogy legyenek. Úgy néz ki, hogy ma a lisszaboni stratégia az egyetlen komolyan vehető célkitűzés. Célok hiányában nem lesz motiváció, és nem lehet megértetni az emberekkel azt, hogy mire van az Európai Unió, és miért küzdenek annak képviselői.

Amikor az Európai Unió elnyerte a mai formáját akkor nagyon határozott elképzeléssel rendelkezett az uniós intézmények és tagállamok. Meg is lett az eredménye. Most arra lenne szükség, hogy ne szétaprózott, áttekinthetetlen, gyakran változó jogalkotás folyjon. Meg kell határozni azokat a területeket ahol a tagállamok biztosítják a hatásköröket a Közösségnek.

Az európai intézményeknek is át kell gondolniuk szerepüket. Európai érdekeket kell szolgálniuk, de határozottan. Amennyiben valódi előrelépést kívánunk, akkor valódi kormányként kell viselkedniük, nem pedig a "európai kormányok minisztériumaként". Ezen túl pedig olyan európai vezetőkre van szükség, akik világos, "nagyratörő" elképzelésekkel, víziókkal rendelkeznek, és fontos kérdésekben hajlandóak "harcolni". Az európai építkezésben nagy reményre ad okot az új politikai generáció megjelentése, mint Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sárközy francia köztársasági elnök. 

Szinte alig van az életnek olyan területe, ahol Magyarország polgárai nem egy erősebb Európai Unióban lennének érdekeltek. Most már nekünk magyaroknak is felelősségünk, hogy merre megy Európa a XXI. században. Mert Európa mi is vagyunk. Egy erős nemzet jobban tudja hallatni a szavát a közös kérdésekben is. Nekünk szükségünk van egy erős Európára, Európának szüksége van egy erős Magyarországra. Gyenge ország nem tudja kihasználni a történelmi lehetőségeket. Gyenge Európa viszont a széthúzást erősíti.

Európa ereje az őt alkotó erős nemzetekből ered. Gyenge nemzetek csak gyenge közösséget képesek alkotni, de az erős nemzetek összefogásának összeadott értéke viszont több, mint puszta matematikai összegük. Európa az előtte álló kihívásokra csak akkor lesz képes sikeres választ adni, ha pilléreinek, a nemzeteknek a megerősödését segíti.

Mielőtt viszont kifelé tekintünk a jelenlegi helyzetből, kiutat házon belül kell keressük, és a változásokat először a ma még fennálló igazságtalan, és alaptalan tagállami megkülönböztetésekkel kell kezdeni. Nem szabad elmerülnünk az európai uniós intézményi köldöknézésbe, azt gondolva, hogy minden probléma megoldásának kulcsa. A régi tizenötök jelenlegi legfontosabb feladata, hogy együtt az újakkal, haladéktalanul bontsák le Európa szerte az új tagok polgárainak szabad munkavállalása útjába épített akadályokat, hozzák egy szintre a mezőgazdasági támogatások összegét, és biztosítsák az új tagállamok felzárkózását elősegítő uniós pénzeket.

A közös európai építkezés egy példátlan civilizációs vállalkozás. Az Európai Unió történelme folyamán mindig megtalálta a választ a kihívásokra és saját belső válságaira. Mert a válság egyben lehetőséget is jelent. Európának pedig esélye van a mai konfliktusok kezelésre, amellyel egy egységesebb, erősebb Európa kerül ki a nehézségekből.      

Szájer József