Hírek

Európa újraegyesítését folytatni kell

Európa újraegyesítését folytatni kell

2006. 07. 05.

Szájer József az Európai Néppárti Képviselőcsoport alelnöke a Magyar Néppárti Delegáció vezetője beszédet mondott a mai napon az Európai Parlament plenáris ülésén.  A felszólalás a finn elnökséggel kapcsolatos vitában hangzott el.

Szájer József hangsúlyozta: az újonnan csatlakozott országok számára a 2004. évi belépés csak a kezdet, a valódi beilleszkedéshez azonban azonos elbánás szükséges.  Litvánia euró-bevezetése és a szolgáltatások irányelve kapcsán alkalmazott kettős mércén keresztül mutatott rá, hogy az újraegyesítés egy folyamat, amelyért küzdeni kell. 

2004. – az Európai Unió eddigi legnagyobb bővítésének éve – óta eltelt időszakban történtek alapján megállapította, a jövőben fel kell használni az eddigi tapasztalatokat és figyelembe kell venni Európa befogadóképességét. 

Szájer József döntő fontosságúnak nevezte az európai demokratikus alapértékek védelmét.   Felszólalásában a szocialisták frakcióvezetőjéhez, Martin Schulz-hoz szólva beszélt a Szlovákiában kialakult politikai helyzetről, ahol egy, az európai szocialistákhoz tartozó párt, szélsőségesen kisebbségellenes párttal lépett koalícióra.  Szájer József figyelmeztette a szocialista frakcióvezetőt a demokratikus jogokkal kapcsolatos kettős mérce alkalmazásának tarthatatlanságára. Felhívta a példamutató kisebbségi politikát folytató Finnország miniszterelnökének figyelmét a tervezett – kisebbségekkel foglalkozó európai ügynökség – megalakításának fontosságára. 

Szájer József felszólalásának végén utalt a magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára, mintegy olyan történelmi eseményre, melyből a jelenleg válságjeleket mutató Európa is erőt meríthet.