Hírek

Gratulálunk az Európai Polgár díj díjazottjainak

Gratulálunk az Európai Polgár díj díjazottjainak

2016. 06. 02.

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja gratulál az Európai Polgár díj magyar nyerteseinek, Major Balázs történésznek, Kozma Imre atyának és a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetségnek.
 
Major Balázs az elismerést tudományos munkája, közel-keleti ásatásai révén érdemelte ki. Az Európai Parlament zsűrije a keresztény örökség feltárásáért és ápolásáért kifejtett erőfeszítéseit, valamint a nemzetközi kulturális együttműködés terén végzett munkáját ismerte el a díjjal. Csapata a szíriai konfliktus 2011-es kirobbanása után a veszélyek ellenére is folytatta feltáró munkáját.
 
Kozma Imre atya hazai jól ismert tevékenysége mellett jelentős nemzetközi humanitárius erőfeszítésivel érdemelte ki az Európai Parlament elismerését: szervezett segélyeket erdélyi magyaroknak, segítette a délszláv háború miatt menekülőket. Tevékenysége minden európai ember számára példaértékű. Hölvényi György kereszténydemokrata EP-képviselő elmondta: "A Kozma Imre által alapított Magyar Máltai Szeretetszolgálat kiterjedt hálózattal rendelkezik és az ország egyik legnagyobb segélyszervezetének számít. Nyolcezer önkéntessel – 7 regionális szervezetben és 150 helyi csoportban tevékenykedve – a testvéri szeretetben gyökerező szolidaritást képviseli. Gondozza a hajléktalanokat; ellátja a magányos, idős betegeket, a testi és szellemi fogyatékossággal élőket és felkarolja a megélhetési nehézségekkel küzdő családokat. Kozma Imre munkássága alapján méltán érdemelte ki az Európai Polgár díjat".
 
A Csemadok Csáky Pál MKP-s EP-képviselő jelöltje volt a díjra. "Az Európai Parlament ezzel a döntéssel elkötelezett szlovákiai magyarok generációinak tevékenységét ismerte el. A szervezet a szlovákiai magyar közösség számára fontos, megtartó értékeket közvetített és közvetít ma is" – mondta a felvidéki politikus. A Csemadok (Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség) közel hetven éve folytatja kulturális és szociális tevékenységét Szlovákiában. Az európai kulturális örökség fenntartásával és terjesztésével, valamint nemzetközi programjai révén érdemelte ki az Európai Parlament elismerését.
 
A hivatalos díjátadó ünnepségre Brüsszelben október közepén kerül sor. A hazai közönség pedig várhatóan szeptemberben találkozhat a díjazottakkal a hazai díjátadó ünnepségeken.