Hírek

Hazugságok nélküli, gyarapodó, értékelvű Európát

Hazugságok nélküli, gyarapodó, értékelvű Európát

2010. 04. 20.

Szájer szerint az EU következő tíz éves gazdaság-élénkítési tervének a fókuszában a munkahelyteremtésnek és a kis- és közepes vállalkozások támogatásának kell állnia.

Szájer József a vita során ismertette a néppárti frakció Bizottsággal szemben támasztott követelményeit. A fideszes európai parlamenti képviselő felhívta a szervezetet, hogy szakítson azzal a gyakorlattal, hogy októberre mindössze az éves jogalkotási tervben szereplő joganyag mindössze 40%-át nyújtja be. A néppárti politikus felkérte a Bizottságot, hogy az intézmény a jövőben gyakorolja hatásköreit és ne tűrje az egyes tagállamok eddigi félrevezető tájékoztatási gyakorlatát, hazugságait.

A magyar néppárti delegáció vezetője szerint a hazugságokra alapozott politika ugyanis, mindaz a magyar és a görög kormány esetében is beigazolódott, végső soron nemcsak a tagállamok, de az egész Európai Unió gazdaságát is megrendíthetik. „Ne húzza meg magát a Bizottság és gyakorolja hatásköreit, legyen következetesebb és hangosabb, ha visszaéléseket tapasztal” – hangsúlyozta Szájer József.

A fideszes európai parlamenti képviselő felszólalásában kérte a Bizottságot, hogy tanuljon a Lisszaboni Program sikertelenségéből és az EU következő évtizedre vonatkozó gazdaság-élénkítési tervének fókuszába a munkahelyteremtést és a kis- és közepes vállalkozások támogatását helyezze. A néppárti politikus szerint szemben a kommunista időket idéző „ötéves tervekkel”, a különböző uniós programok nevének is egy-egy központi célt, értéket kellene megfogalmaznia a mostani semmitmondó elnevezések helyett.

Szájer József gondolatinak zárásaként emlékezetett, hogy Európa szervezőereje nem kizárólag a közös gyarapodás, hanem az európai nemzeteket összekötő közös értékek. Ezért a politikus ezen európai értékek és elvek, mint a polgárok személyes szabadságának és a nemzeti kisebbségek jogainak megalkuvás nélküli és következetes érvényesítésére és a diktatórikus rendszerek áldozatainak tiszteletére hívta fel a Bizottság figyelmét.