Józan politikával a magyar érdekeket

Továbbra is a józan politikával képviseli a magyar érdekeket a Fidesz–KDNP az Európai Parlamentben. Ezt Szájer József mondta a HírTV Magyarország élőben című műsorában.

A politikus emlékeztetett: a szocialisták az elmúlt években többször is Magyarország ellen szólaltak fel az unió törvényhozásában, a Jobbik pedig uniós zászlót égetett. „Minél nagyobb az erő, annál határozottabban tudjuk képviselni azt a fajta józan, a nemzeti érdekeket képviselő politikát, amit eddig is vittünk, egyik oldalon azokkal, akik az országot lejáratni akarják, rosszat akarnak neki, és ezért lobbiznak, ennek láttuk példáit az elmúlt időszakban, a másik oldalon pedig azokét, akik úgy,l ahogy van az uniót ki akarják dobni, ki akarnak onnan lépni, veszélyeztetni ezzel a magyar polgároknak a nagyon fontos munkahelyét, megélhetési forrásait. Ennek a józan politikának a képviselete minél nagyobb az Európai Parlamentben, annál sikeresebben tudjuk ezeket az érdekeket megjeleníteni” – fogalmazott az EP-képviselőjelölt.

A teljes interjú elérhető itt.

Forrás: MNO