Európai Unió

Juncker jelölése egy hatalomátvételi kísérlet

Juncker jelölése egy hatalomátvételi kísérlet

2014. 06. 01.

A Fidesz európai parlamenti képviselője hangsúlyozta: a magyar kormánypárt továbbra is kiáll amellett, hogy az Európai Unióban a nemzetállamok érdekét kell képviselni és nem szabad, hogy felboruljon az egyensúly a közös intézmények és a tagországok között. A politikus szerint Jean Claude Juncker jelölése az Európai Bizottság vezetői posztjára gyakorlatilag egy hatalomátvételi kísérlet. Szájer József emlékeztetett rá: a luxemburgi politikus egy olyan föderális Európa koncepcióját támogatja, amelyet a Fidesz elutasít.

– Mi egy olyan európai koncepcióból indulunk ki, amelyben a tagországok megőrzik azt a jelenlegi nagyon kényes egyensúlyt, amely az unió közös intézményei és a tagországok vezetői között van, ez a fajta jelölés, amelyet most a parlament elindított a csúcsjelöltek segítségével ez tulajdonképpen egy hatalomátvételi kísérlet arra vonatkozóan, hogy az európai közös intézmények tehát a parlament átvegye a tagországoknak a szerepét – mondta Szájer József.

A beszélgetés elérhető itt.

Forrás: HírTV – Versus