Rendezvények

Látógatócsoport Brüsszelben – 2014. április 9.

Látógatócsoport Brüsszelben – 2014. április 9.

2014. 04. 13.

A csoport közvetlenül a magyarországi kampányhajrából érkezett Belgiumba, így az országgyűlési és európai parlamenti választások közti rövid időben szusszanásnyi kikapcsolódást jelentett az út.

A parlamenti látogatás során képviselő úr EP-kampányt előkészítő elfoglaltsága miatt, Glattfelder Béla képviselő úr fogadta a csoportot és főként a parlamenti munkáról és a hozzá legközelebb álló témákról tartott előadást, az energiapolitikáról és a magyar akác védelméről. Az előadás után a látogatók az ülésterem megtekintésével ízelítőt kaphattak a parlamenti munka mindennapjaiból is.

A parlamenti látogatást közös vacsora követte, ahol Glattfelder képviselő úr mellett Szájer József képviselő munkatársai is részt vettek, akiket így tovább lehetett kérdezni munkájukról.

A kirándulás részeként a csoport Antwerpenbe, Bruggebe és Gentbe is eljutott, így a pár nap alatt tüzetesen megismerhették a belga hangulatot, életmódot és kis ízelítőt kaphattak a helyi kultúrából is.

Kajtár Julianna – Eged Tamás