Hírek

Magyarország visszatérhet Európa főutcájába

Magyarország visszatérhet Európa főutcájába

2010. 04. 28.

Az Európai Parlament (EP) magyar néppárti delegációjának vezetője szerint véget kell vetni annak a politikának, hogy – miként az legalábbis számukra úgy tűnt – a magyar kormány „eddig nem Magyarország érdekeit képviselte Brüsszelben, hanem Brüsszel érdekeit képviselte Magyarországon”. Határozott nemzeti érdekérvényesítésre van szükség, olyanra, ami az unióban elfogadott, bevett és szokásos – tette hozzá.

Példaként említette a ciántechnológiás bányászat betiltása érdekében folytatott küzdelmet, mint az egyik éppen napirenden levő olyan témát, amely nemzeti érdekképviseletet is jelent magyar szempontból.

Szájer kiemelte, hogy a magyar országgyűlésbe csak egyetlen olyan párt jutott be, amely EU-ellenes politikát követ, így a választások kimenetele szerinte ilyen szempontból is egyértelmű üzenetet hordoz.

Az MTI felvetésére, miszerint a belga médiában hangot kapott az aggodalom a Fidesz kormányra kerülése nyomán a magyar-szlovák feszültség várható kiéleződése miatt, Szájer József kijelentette: feszültség eddig is létezett, legfeljebb ezt a magyar kormány nem jelenítette meg eléggé, ők azonban világos, korrekt módon akarják lefolytatni a vitákat.

A jövő év első felében esedékes magyar EU-elnökség lehetőséget adhat arra, hogy „helyreállítsuk Magyarország megtépázott hírnevét” – mondta a fideszes politikus. Mint mondta, világossá kell tenni, hogy „vége a hazudozás korszakának”, Magyarország megbízható és kiszámítható partner.

A magyar néppárti delegációvezető megjegyezte: Orbán Viktor az Európai Néppárt ismert és elismert alelnöke, és e ténynek a pozitív hatásait az ország érezni is fogja.

Szájer József kitért arra, hogy a magyar EP-képviselők közül Schmitt Pál – aki EP-alelnöki tisztséget töltött be eddig – haza fog térni. Rajta kívül Győri Enikő munkájára is számítanak otthon, ő EU-kérdésekkel foglalkozik majd.

A sajtótájékoztatón Tőkés László erdélyi néppárti EP-képviselő arról beszélt, hogy a választás nyomán most az 1989-es befejezetlen forradalom befejezése következik. A választás szerinte az egész kárpát-medencei magyarság számára siker volt.

Surján László, a Fidesszel szövetséget alkotó KDNP EP-képviselője kiemelte, hogy a magyar választás megmutatta: a szavazók növekedéspárti gazdaságpolitikát akarnak, olyan politikát, amely az EU-ban is a főáramlatot jelenti a válság leküzdését célzó stratégiák megfogalmazásakor.

(MTI)