Sopron

Nem feledtem el, hogy soproni vagyok

Nem feledtem el, hogy soproni vagyok

2009. 02. 13.

– Európának polgárközelivé kell válnia, és az Európai Uniónak az emberek reális problémáival kell foglalkoznia – jelentette ki dr. Szájer József, akinek internetes oldalán a „Mit tesz Önért Szájer József?" rovatban több mint 13 oldal olvasható az alkotmányügyi, jogi bizottságokban végzett munkájáról, ami minden európai állampolgár életére, így a soproniakéra is hatással van. Legutóbb például a magyar kisvállalkozók érdekében javasolta, hogy az Európai Parlament ne szabjon határokon átívelő követelményeket az Európai Zártkörű Társaság létrehozására.

– A mindennapi munkám mellett mindent elkövettem azért, hogy tudatosítsam az Unióban az 1956-os forradalom vívmányait és eredményeit. A legfontosabb beszédeimben mindig hivatkoztam Sopronra. A Páneurópai Piknikről és az 1921. évi népszavazásról kiállítást szerveztem Brüsszelben, és a soproni borok sem ismeretlenek már az Európai Parlamentben.

Sopront és a térséget érintő számos pályázat sikeréért is lobbizott. Neki is köszönhető, hogy megvalósulhatott Sopron és környéke teljes szennyvíz- és csatornarendszerének felújítása mintegy 4,4 milliárd forintból, ez hat település 60 ezernél is több lakóját érinti. Dr. Szájer József kiállt a schengeni vívmányok mellett, és az osztrák–magyar határon személyesen tiltakozott az osztrákok által az utakra kitett „Behajtani tilos!" tábla ellen, kiállva az alapvető szabadságjogok mellett.

 – Mindig fontosnak tartottam, hogy emelkedjünk felül az elméleti, gyakran virtuális vitákon, a polgárokat érintő problémákra összpontosítsunk, és ebben egy pillanatra sem feledtem el, hogy soproni vagyok – folytatta a képviselő. – Fontos elérnünk, hogy a polgároknak része lehessen a döntésekben, meg kell védenünk az európai jóléti társadalmi modellt, érvényesítenünk kell értékeinket, erősítenünk kell identitástudatunkat, és egyben erős, stabil országot és Európát kell építenünk.

(Helyi Téma, Sopron)