Európai Unió

Schöpflin György sajtóközleménye a totalitárius rendszerek által elkövetett emberiesség elleni bűnökről

Schöpflin György sajtóközleménye a totalitárius rendszerek által elkövetett emberiesség elleni bűnökről

2012. 06. 06.

Jerzy Buzek, az Európai Parlament volt elnöke megnyitó beszédében kijelentette: a kommunista rendszerek bűneinek tisztázása elősegíti a rezsim megértését, ezért arról világosan és egyértelműen kell beszélni. Sandra Kalniete, lett néppárti EP-képviselő, a rendezvény házigazdája szerint pedig konkrét lépésekre van szükség, hogy a kommunista rendszerek áldozatai részére igazságot szolgáltassunk. "Számos olyan ember, aki ezeket az emberiesség elleni bűnöket elkövette, szabadon sétál az utcán, néhány pedig még részesül mindazokból a privilégiumokból is, amelyeket a kommunista rezsim szolgálatával szerzett" – jelentette ki a lett EP-képviselő. 

A második panelt elnöklő Schöpflin György fideszes EP-képviselő beszédében kiemelte: "Érdekes és fontos a mai esemény. Érdekes, hiszen megkérdőjelezi a múlt értelmezésének uralkodó verzióját, amely szerint kevésbé elítélendőek a kommunisták, mint a nácik által elkövetett bűnök. Az pedig mindig izgalmas, amikor egy uralkodó meggyőződést vitatni kezdenek, jelen esetben a nyugat-európai baloldalét".

"Abból a szempontból is jelentős ez a rendezvény, mert a kommunista bűntettek áldozatai és családjaik máig együtt élnek az igazságtalanság érzésével, s úgy gondolják, hogy ezeket az általuk elszenvedett igazságtalanságokat eddig nem orvosolták. A konferencia által viszont egy lépéssel közelebb kerülhetünk a szükséges lezáráshoz. A mai konferencia fontosságát az is tovább növeli, hogy az emberi jogi megközelítést kiterjeszti a kommunista diktatúrákra, ezáltal pedig egyfajta koherenciát hoz létre Európa közelmúltjával" – mutatott rá a fideszes politikus.

Tunne Kelam észt néppárti képviselő szerint a konferencia célja, hogy a nemzetközi igazságszolgáltatás előtt a totalitárius rezsimek valamennyi áldozata legyen egyenlő. "Az elmúlt nyolc év tapasztalata azt mutatja, hogy az európai integráció mélyítésének egyik előfeltétele, hogy a különféle huszadik századi totalitárius rezsimek áldozatait egyenlően ítéljük meg és jogilag értékeljünk minden emberiesség elleni bűncselekményt" – mondta az észt képviselő. Radvilé Morkünaité litván képviselő előadásában pedig felhívta a figyelmet: mindent meg kell tennünk, hogy a fiatalok ne essenek a gyűlöletkeltés és radikalizmus folyamatosan változó megjelenési formáinak csapdájába.