Senki ne dirigáljon – 168 óra interjú

Nem érti, mi gond van azzal, hogy a felesége lett a hazai bírósági rendszer vezetője, miképpen azt sem, "ha tartozunk valakinek, akkor az alkotmányos rendszerünket miért kellene az ő szája íze szerint átalakítani". Állítja, a Néppárt nem hátrált ki a Fidesz és Orbán mögül, a többi frakció viszont hazánk ellen fog szavazni az Európai Parlamentben. A Fidesz európai parlamenti képviselőjét Krug Emília kérdezte.

168óra: Feleségének a kinevezése után lemondott a fideszes EP-képviselőcsoport elnöki tisztségéről, többé nem a Fidesz hivatalos delegáltja az Európai Néppárt választmányában. Nehezen ment?

SzájerJ: Természetes volt. Hiszek a hatalmi ágak elválasztásában, ezért fontos, hogy még a látszatát is elkerüljük annak: ez veszélyben van. Világossá kellett tenni a közvélemény számára, hogy a Fidesz és a magyar igazságszolgáltatás között fel sem merülhet a befolyásolás gyanúja. Helyesen léptem.

168óra:  És feleslegesen.

SzájerJ: Miért?

168óra: Mert az informális kapcsolat ugyanúgy megmarad. A Bibó Szakkollégiumban Handó Tünde együtt lakott önnel, Orbán Viktorral, Lévai Anikóval, Kövér Lászlóval. Lévaival az elmúlt évtizedekben számos közös, nyilvános programon vett részt. Lázár János is elismeri, hogy Handó "baráti viszonyt ápol az Orbán családdal".

SzájerJ: A feleségemmel most is együtt lakunk. De az elmúlt harminc esztendőben, amióta ő bíró, fel sem merült, hogy az általa eldöntött konkrét ügyek bármikor szóba kerüljenek közöttünk. Áldozatot hoztam azért, hogy a rosszindulatú híresztelésekben terjesztett látszatot cáfoljam.

168óra: Ez nem látszat, hanem tény. A felesége maga is elmondta, hogy baráti kapcsolatban van az Orbán családdal.

SzájerJ: Igen, erről már ő is beszélt. Méltánytalan volna, ha személyes kapcsolatairól én nyilatkoznék.

168óra:  A parlamenti titkos szavazáson hat érvénytelen fideszes voks volt.

SzájerJ: Ön látta a szavazatokat?

168óra: Lázár János mondta egy interjúban: "Matematika. A fideszesek 262 lapot vettek fel, és 258 igen voksot kapott a jelölt, miközben hat érvénytelen szavazat volt. Nem nehéz kikövetkeztetni."

 SzájerJ: A szükséges többség megvolt.

168óra: Jelzésértékű lehet.

SzájerJ: Nem tudjuk, hogyan álltak össze a szavazatok, ez a kérdés nyitott marad örök időkre.

168óra:  Handó Tünde döntheti el, ki lesz bíró és bírósági vezető, ügyeket is átküldhet az illetékes bíróságról egy másikra. Skandallumot kiáltottak volna, ha ilyet a szocik tesznek.

SzájerJ:  Inkább józanul megvizsgáltuk volna, mi a baja a hazai igazságszolgáltatásnak, és azt, hogy az új törvény orvosolja-e ezt. Ha igen, támogattuk volna.

168óra:  Nem mondja komolyan, hogy higgadtan vizsgálódtak volna, ha egy MSZP-s politikus felesége kerül ilyen pozícióba!

SzájerJ: Nem azt néztük volna, kinek a kije, hanem azt, képes-e ellátni a feladatot. Felháborító, hogy valakit azért támadnak, mert nő, és valakinek a felesége – ahelyett, hogy a képességeit néznék. Ilyen méltánytalanságot hasonló helyzetben nem várnék a Fidesztől.

168óra:  Női mivolta miatt senki nem támadta Handót. Tényleg nem érti, mi a gond ezzel az üggyel?

SzájerJ:  Ön nem érti, hiszen már a sokadik kérdést teszi fel arról, amiről egy normálisan működő rendszerben senkit nem kérdeznének.

168óra:  Normális rendszerben ilyet nem kellene kérdezni, mert elő sem fordulna, hogy a kormányfő barátja lesz az igazságszolgáltatás egyszemélyi ura.

SzájerJ: Tony Blair pár éve a legfelsőbb bírósági reform kidolgozásával a saját felesége ügyvédi irodájának vezetőjét bízta meg, Clinton pedig elnökként a feleségére hagyta az egészségügyi reformok kitalálását.

168óra:   Az sem elegáns, de más egy reformot kidolgozni, mint végrehajtani.

SzájerJ: Alkotmányjoggal foglalkozó politikusként alapvetőnek tartom, hogy a hatalmi ágak elválasztásával kapcsolatban biztos legyen a függetlenség. Ezt nem a személyes viszonyok, hanem az intézmények garantálják. Az Országos Bírói Hivatal elnökének jogkörei világosan körbehatároltak, egyéni ügybe nem avatkozhat bele. A szabályozás tehát erős, garantálja a bírói függetlenséget.

168óra:  Más: milyen volt az ünneplés az Operában?

SzájerJ: Magyarország húsz éve várt arra, hogy kommunista alkotmányát felváltsa egy valódi, mindenki számára érthető, szívhez szóló alaptörvény. Az európai mintákat messzemenőkig figyelembe vevő dokumentum született. Büszke voltam.

168óra:  Kordonok között jöttek, oldalsó ajtón távoztak, szitokszavak repkedtek.

SzájerJ: Ez csupán annyit jelent, hogy alaptalanok a vádak, miszerint idehaza korlátozzák a szólásszabadságot, a gyülekezési szabadságot. És senkinek nem lőtték ki a szemét.

168óra:  Ugye nem kell arra büszkének lenni, hogy vannak még szabadságjogok?

SzájerJ: A tüntetők azt fogalmazták meg, hogy romokban a demokrácia és a szólásszabadság. Ehhez képest azt kiabáltak az ország vezetőinek, amit akartak.

168óra:   Az Európai Bizottság előtt négy magyar ügy van: a jegybanktörvény, a hazánkkal szemben folyó deficiteljárás, a bírák nyugdíjazása, az adatvédelmi ombudsman hivatalának megszűnése. Utóbbi miatt várhatóan kötelezettségszegési eljárást indít a bizottság. Miközben épp mi ácsingózunk pénzre az IMF-től és az uniótól.

SzájerJ: Ha tartozunk valakinek, akkor az alkotmányos rendszerünket az ő szája íze szerint kell átalakítani? Csapjuk össze a bokánkat, és legyintsünk a magyar hagyományokra? Egy demokratikus európai közösség tagja vagyunk, elfogadjuk az unió szabályait, ám a méltánytalan, kettős mércéről tanúskodó kijelentéseket nem. Ha egy ország nem tart be egy szabályt, akkor a bizottságnak joga van a bírósághoz fordulni. De tavaly, a médiatörvény kapcsán ez nem fordult elő, mert a magyar kormány idejekorán figyelembe vette a kifogásokat. Ez olyan, mint egy per: a bizottság elmondja, hogy szerinte miért sértjük meg az európai jogokat, mi elmondjuk, szerintünk miért nem, a bíróság pedig dönt. Miért ne menjünk az Európai Bíróság elé? Hiszen azért hozták létre.

168óra:  Talán, mert beszélgetésünkkor a forint naponta dönt negatív rekordot. Belemegyünk egy hosszú jogi vitába, ami gátja lehet a hitelmegállapodásnak, a piac megnyugvásának?

SzájerJ: A politikai döntéseknek nyilván lehetnek más motivációi – én csak arról beszélek, hogy vannak civilizált konfliktusrendezési eljárások. Politikai hisztériára, elfogult véleményekre nem alapítható semmilyen közösség együttélése. A kritikák nagy része a magyar jog és a megszületett mintegy kétszáz új törvény nem ismeretén alapul, s ehhez járulnak a hazai és európai pártpolitikai érdekek. A nyugati lapokban minket bíráló magyar megkérdezetteknek jelentős hányada egy a kormányzásban leszerepelt párt köreiből kerül ki, amely még a parlamentbe se jutott be 2010-ben.

168óra:  És az Orbánnak levelet író néppárti Barroso?

SzájerJ: Ő nyilván a saját bizottságának vonatkozó szabályai miatt fordult hozzánk. De senkitől nem tudjuk elfogadni, hogy dirigáljon, megmondja, milyen módszert alkalmazzunk a saját országunkban. Amúgy a magyar kormány világossá tette, hogy mindenről hajlandó tárgyalni. Az Európai Bizottság kontrollja azért fontos számunkra, mert a médiatörvény kapcsán tapasztaltuk, hogy a korábbi hisztéria után, az egyes tagországok gyakorlatait összehasonlítva méltányos vizsgálatot folytattak.

168óra:  Az európai zöldek, a liberálisok és a szocialisták hazánk elleni uniós eljárás megindítását kezdeményezik. Az Európai Néppárt pedig közleményt írt arról, hogy támogatni fogják "a bizottság ajánlásait, amelyek biztosítják, hogy Magyarország teljes mértékben megfeleljen az európai uniós jognak". A Néppártban is fogy a levegő a Fidesz körül.

SzájerJ: A néppárti vezetők most is kiálltak az új magyar alaptörvény mellett. Ugyanazt mondják, amit én, vagyis: a korrekt vizsgálat lefolytatására az Európai Bizottság jogosult, ők bíznak ebben. A napokban számos vezetőjükkel beszéltem, szó sincs kihátrálásról. A méltánytalan támadásoktól mindig megvédtek minket, tudják, ezek őrájuk is irányulnak. A Magyarország ellen kezdeményezett eljárást pedig még az uniós pártok hazai partnerei is nehezményezték. Persze ezek a frakciók együtt többségben vannak az EP-ben: olyan határozatot fogadnak el hazánk ellen, amilyet akarnak. És meg is teszik.