Európai Parlament

Szájer József: Európa politikai, gazdasági, lelki és demográfiai válságban van

2019. 05. 10.

Szájer József szerint egyre többen követik Európában a magyar modellt. Úgy látja, a hagyományos nyugati politizálás alapjai felbomlóban vannak: az uniót többé nem lehet elitista módon, az emberek megkérdezése nélkül irányítani. A nemzetállamok és azokkal együtt az Európai Tanács szerepe megerősödik a május 26-i európai parlamenti választás – vélekedett az InfoRádióban a Fidesz EP-képviselője.

„Új utakra, új válaszokra és merész döntésekre van szükség, mert Európa politikai, gazdasági, lelki és demográfiai válságban van” – írja Szájer József most megjelent, Ne bántsd a magyart! című könyvében. A Fidesz európai parlamenti képviselője azt mondta: ezek párhuzamos krízisek. Bár a demográfiai válságot elismerik, az intézkedésekből mégis hiányzik a tudatosság, mások pedig azt mondják, nem érdemes vele foglalkozni, hiszen a krízist megoldja a bevándorlás – vélekedett.

Az Európai Unió ügyét nem lehet elitprojektként folytatni, abba egyre inkább be kell vonni az embereket

– jelentette ki Szájer József. A politikus úgy véli, ennek része annak eldöntése is, hogy erős nemzetállamok vagy erős brüsszeli központ legyen-e. Arról beszélt, hogy felbomlóban a hagyományos európai politizálás alapjai, részben azért is, mert annak gazdasági feltételi hiányoznak, az unió versenyképessége csökken.

Hozzátette: Európa versenyképessége csökken, versenytársai erősödnek. „Az egyes tagországokban instabilitás van politikai értelemben, nehéz vezetni őket, rengeteg kis pártból álló koalíciók vezetnek olyan országokat is, ahol hagyományosan nem ez volt a gyakorlat” – fogalmazott. Szájer József szerint Magyarországon létrehoztak egy modellt, amelyet többen követendőnek tartanak.

Bár ezt – elmondása szerint – nem akarják ráerőltetni másokra. Kijelentette: a politika nem zárt ajtók mögött zajlik, a fontos kérdésekben a polgárokat is meg kell kérdezni.

„Vége annak az időszaknak, hogy az Európai Uniót elit projektként kezeljük, és ennek része az a vita is, hogy az erős nemzetállamokra vagy egy erős brüsszeli centrumra épülő Európában hiszünk” – fogalmazott Szájer József.

Hatalmi átrendeződés az unióban?

Az eddigi gyakorlat szerint nem lehet német az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke is – mondta az EP-képviselő. Ez – szerinte – a németeknek is érdeke, ügyeltek rá, hogy ne nagyon tolják előre magukat.

„Úgy működtetik az Európai Uniót, hogy az az ő érdekeiket szolgálja, de a legkevésbé tűnjön úgy, hogy Németország nagyon ráül ezekre az ügyekre”

– fogalmazott.

Az sem valószínű, hogy a tanács elnöke újra lengyel lesz – folytatta elemzését Szájer József, hozzátéve: ez az erőviszonyokon is múlik. Mint mondta: az ország jelenlegi kormánya nem „kedvence” az „európai főáramnak”, az állam viszont jelentős befolyással bír, így „nem lehet kielégítetlenül hagyni”.

A Fidesz európai parlamenti képviselője úgy véli, hogy az Európai Tanács szerepe megerősödhet a május 26-i EP-választás után, amikor is – szerinte – a nemzeti elem kerül előtérbe. „Demokratikus háttere tulajdonképpen mégiscsak ennek van” – fogalmazott.

A tanácsban ugyanis a bizottsággal ellentétben olyan politikai vezetők ülnek, akiket a polgárok közvetlenül megválasztottak a hazájukban – mutatott rá Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője az InfoRádió Aréna című műsorában.

A teljes adás megtalálható az InfoRádió honlapján.