Rendezvények

Szájer József Elmar Brok látogatócsoportját fogadta

Szájer József Elmar Brok látogatócsoportját fogadta

2009. 03. 20.

A magyar néppárti delegáció vezetője előadásában összefoglalta a magyar-német együttműködés legfontosabb területeit. Ezt követően szólt a magyar EPP-ED delegáció brüsszeli munkájáról és felépítéséről beszélt, kiemelve a konszenzusteremtés szükségességét. "Jó kommunikációval, jó kooperációval, együtt gondolkodva érhető csak el a megfelelő eredmény" – hangsúlyozta a fideszes politikus.
 
Szájer József elmondta, hogy a tizenkét fideszes képviselő munkája nem választható szét az egy MDF-es illetve öt határon túli néppárti képviselő munkájától. A képviselő nagy lehetőségnek tartja a közeledő európai parlamenti választásokat.
 
Az egyik hallgató az iránt érdeklődött, hogy Magyarország számára miben segíthet az Európai Unió? Szájer József válaszában kifejtette, hogy az Európai Unió elősegítheti a szolidaritás elvének érvényesülését és erősítheti a közösséghez tartozás érzését. Az Európai Parlamentben kiemelt célunk, hogy az előbb említetteket segítsük – hangsúlyozta a politikus.

A német delegáció egyik tagja Magyarország mostani helyzetével és magyar társadalom elégedetlenségével kapcsolatban fogalmazott meg kérdést. Válaszában Szájer sajnálatos tényként fogadta el a kérdésben említetteket, kiemelte, hogy a soproni emberek véleménye is megegyezik ezzel. Ígéretet tett, hogy a néppárti magyar delegáció mindent megtesz ennek megváltoztatásáért és hisz abban, hogy ez sikerülni is fog.