Alaptörvény

Szájer József előadása a Párbeszéd és identitás konferencián

Szájer József előadása a Párbeszéd és identitás konferencián

2015. 04. 27.

Tisztelt Elnök Úr!

Az elmúlt két nap arról szólt, hogy milyen fontos kapcsolat van az élő alkotmány és az azt létrehozó, működtető társadalom között. Egy társadalom önazonosságáról, identitásáról, önképéről sokat elmond a saját alkotmánya. Kevés joggal, politikával foglalkozó embernek, közösségnek adatik meg, hogy egy olyan munkában vehet részt, amely egy alkotmányt hoz létre, konstituál.

Néhány év még kevés ahhoz, hogy Európa egyik legújabb, legmodernebb alkotmányáról a magyar Alaptörvényről távlatos véleményt lehessen megfogalmazni.

Ezért én – amikor bezárom ezt a szellemi izgalmakkal teli konferenciát, inkább arról beszélek, hogy mi vezetett bennünket, az alkotmány megfogalmazóit.
Hadd kezdjem azzal, és lehet, hogy szentségtörés ilyet itt mondani ennyi jogász között, hogy egy alkotmány elsődlegesen politikai dokumentum. Az a fő feladata, hogy a társadalom legfontosabb közös elveit, értékeit, együttélési szabályait megfogalmazza, konstituálja, rögzítse. Magyarországon a politika és a politika szó értelmezése leszűkült, a pártpolitika szinonimájává, holott a politika jelentése: közös ügyeink intézése. Ha ebben az arisztotelészi értelemben nézzük egy társadalom alapvető kérdéseit, akkor politikai aktus minden olyan cselekedet, amely a közösség érdekében, a közösség részvételével, a közösség ügyeinek az intézése során történik. Az alkotmány eminensen ilyen.

Az Alaptörvény tehát nem csupán jogi dokumentum. Meghatározza a nemzeti közösség legfontosabb szabályait, de nemcsak a szabályokat rögzíti, hanem az e szabályok mögött álló morális rendről is állást foglal. Magyarországon a demokratikus fordulat után két évtizedig hiányzott konszolidált, demokratikus legitimációval, a törvényhozó- alkotmányozó hatalom által megalkotott egységes alkotmányszöveg. Ez olyan hiány, olyan mulasztás, amelynek a következményei nem csak és nem is elsősorban jogi természetűek voltak, hanem a nemzeti identitást közvetlenül érintették, rombolták.
A magyar alkotmányjog az elmúlt sok évszázad során mindig Európa élvonalában volt.

A mi Aranybullánk az angol Magna Charta párja. (A Magna Charta mind az angol, mind pedig az amerikai alkotmányos rendszer kulcsdokumentuma, amely arról szól, hogy a az uralkodót, ha zsarnokká válik, ha megszegi kötelességét, akkor el lehet zavarni. Ez egy olyan alkotmányjogi erejű paktum, olyan közjogi szerződés, amely a királyt és a nemességet egyaránt kötelezi. A mi Bulla Aureánk ugyanezt a gondolatot rögzíti.) Az új alkotmány létrehozásakor utalni szerettünk volna az ezeréves magyar alkotmányos hagyományra. Magyarország a világon az egyik legősibb alkotmányos hagyománnyal rendelkező ország, amely hagyományt a XIX. században a Szent Koronatan keretei között egységbe is foglalták. Ez a tan a Montesquieu hatalmi ágak elválasztásához hasonló eredeti magyar doktrína. Az Aranybulla, a trónöröklés szabályairól rendelkező Pragmatica Sanctio, vagy az 1848-as polgári jogegyenlőséget az elsők között kimondó szabályaink fontos részei, vívmányai a magyar történeti alkotmánynak. Irányt, példát mutattak más nemzeteknek is. A tordai nyilatkozat, a világon az első olyan közjogi, alkotmányjogi dokumentum, amely a vallási tolerancia elvét meghirdeti, igazi közjogi innováció. A közjogi folytonosság 1944-ben megszakadt, majd Magyarország 1949. augusztus 20-án formálisan is elszakította magát saját alkotmányjogi múltjától. Megszakadt a folyamatosság, elveszett az önazonosság. Ez olyan, mintha én, aki most ötven három vagyok, azt mondanám, hogy minden, ami ötvenkettedik évem előtt történt, az nem érdekes, azt kitörlöm. Nyilván mindenki látja a hasonlatból is, hogy ez irreális, képtelen dolog, mert az egyén, a közösség organikusan fejlődik, nem nyithat tabula rasát.

A fő alkotmányozási feladat öt évvel ezelőtt tehát a rendszerváltozáskor elmaradt feladat pótlása, az 1944-ben megtört magyar alkotmányos identitás helyreállítása, a magyar történeti alkotmánnyal való folyamatosság újraépítése volt.

Az 1989-ben létrejött, töredékes, ideiglenesnek szánt és ennek következtében következetlen, szimbolikus erejét tekintve deficites alkotmányszöveg, ugyanakkor felvette az akkori európai alkotmányos fejlődés fonalát miközben elfelejtkezett saját alkotmányos hagyományairól, elhanyagolta azt, ami a miénk, amit a mi európai kitekintésű magyar jogászaink Werbőczytől Deák Ferencig hosszú évszázadokon keresztül végiggondoltak, kidolgoztak.

Nem azért tagadtam meg az ötvenharmadik életévem előtti korszakomat, mert saját elhatározásból új életet akarok kezdeni, hanem azért, mert amnéziás lettem, mert fejbe vertek, elvesztettem az emlékezőképességem. Ez történt 1944-ben és 1949-ben a magyar alkotmánnyal is fejbe verték.

A jogrendszernek miképpen lehet visszaadni az emlékezetét? A múlt felhalmozott tudására mindenkinek szüksége van, hogy forrást, inspirációt, tapasztalatot és erőt adjon azokhoz a feladatokhoz, amelyeket a jelenben kell elvégezni. Minél mélyebbre nyúlik egy fa gyökere, annál biztosabban tudja kiállni a szélvihart. A magyar jogrendszer egy amnéziás rendszer volt, amelynek az emlékezetéből kiesett kilencszáz év. 1949-ben a kommunisták tudták, hogyan kell a múltat eltörölni. A múlt eltörlésének jegyében Magyarországon először született kartális alkotmány 1949 augusztus 20-án.

Ez a szöveg egyben leváltotta és eltörölte azt az organikus alkotmányt, amely előtte ezer éven át működött.

Az új Alaptörvény kimondja, hogy az új Alaptörvényt a történeti alkotmány vívmányainak tükrében kell értelmezni. Értelmezési instrumentumként hoztuk vissza a történeti alkotmányt a mai élő alkotmányjogba. (Amikor vívmányokról beszélünk, akkor egy minőségi szelekciós szempontot kell alkalmaznunk. Azok a régi szabályok, amelyek a mai kor értékrendjének már nem felelnek meg, nem részei ennek az élő alkotmányjognak, azok kiesnek a hagyományból, azok nem vívmányok. Ronald Dworkin egykori oxfordi tanárommal együtt vallom, hogy egy jogi szöveg értelmezésekor arra kell törekedni, hogy az értelmezés eredménye a lehető legjobb színben mutassa meg az értelmező közösséget.) Amikor a történeti alkotmányba szerettünk volna újra lelket lehelni, akkor többek között azt akartuk, hogy ha a magyar Alkotmánybíróság határozatot hoz, ne csak német vagy amerikai ítéletekre hivatkozzon, mint addig, hanem inspirációt merítsen mondjuk a Kúria egykori döntéseiből vagy a gazdag magyar történeti alkotmány más dokumentumaiból is. Azóta sorra születnek az ilyen döntések.

Az új Alaptörvény egyik szimbolikus feladata a hagyomány helyreállítása volt.

Nagy vita volt, hogy mi legyen a formája az új alkotmánynak. Csináljunk-e harminc sarkalatos törvényt? Ez felelt volna meg a legjobban a magyar történeti hagyománynak. Hiszen a történeti alkotmány sarkalatos törvényekből állt. Úgy döntöttünk, hogy nem harminc dokumentumot csinálunk, nem szedjük darabjaira az alkotmányt, megmarad az a jogrendszer élén álló egységes dokumentumnak. A nem saját nemzeti szuverén döntés alapján általunk is átvett kartális európai hagyományt folytatjuk inkább, és ennek alapján, a rövidebb távú folyamatosság jegyében egységes dokumentumot hozunk létre.

Az alaptörvény elnevezéssel szerettük volna teljesen világossá tenni, hogy az Alaptörvény a magyar alkotmánynak csak egy része. Az alkotmány szót szerettük volna meghagyni vagy inkább visszaadni az ezeréves történettel rendelkező élő, most újra felélesztendő jogi testnek. Az alkotmány szó az eredeti magyar jogi hagyomány szerint egy élő jogi organizmusra utal, amely sok dokumentumból, eljárásból, szokásból áll össze. Amikor azt mondjuk, hogy alkotmány, akkor az egész alkotmányos rendszerről, alkotmányos szabályok és hagyományok, gyakorlatok tömegéről beszélünk. Az Alaptörvény ennél szűkebb fogalom, a kartális alkotmányszövegre utal.

A történeti alkotmány helyreállítására más formai jegyekkel is igyekeztünk utalni. Az egyik ilyen elem, hogy az Alaptörvény cikkekből áll. Néhányan ezt téves szóhasználatnak bélyegezték, mondván, hogy a cikkek, eredetileg törvénycikkek, a mai értelemben vett törvényeknek felelnek meg. De ez nem tévedés volt, hanem tudatos szóhasználat! Pontosan ezt akartuk elérni. Pontosan azt akartuk mondani, hogy az Alaptörvény, amely amúgy egy egységes dokumentum, mégiscsak elemekre van bontva, cikkekből áll és minden egyes cikk egyben egy önálló törvény.

Más szimbolikus erejű formai jegyek is utalnak arra, hogy le akartuk bontani az Alaptörvény merev az eredeti magyar hagyománytól idegen túlzottan kartális jellegét. Ezért van az, hogy az egyik része az Alaptörvénynek római számozást visel, a másik része arab számokat, illetve betűket használ a cikkek azonosításához, és hogy nincsenek benne paragrafusok. (Nem igaz az a városi legenda, hogy azért nincsenek paragrafusok az új magyar Alaptörvényben, mert az iPaden nincsen paragrafusjel. Ez tévedés, nemcsak a jogi, de a számítástechnikai tudás elemi hiányára is utal, hiszen hogyha bárki előveszi az iPhone-ját vagy iPadjét és benyomja rajta a & jelet és hosszabban rajta tartja az ujját, akkor előbukkan a paragrafusjel is. Nem kell hozzá nagy technikai tudás!) Ez a formai fogás is egy a kartális egység, annak ma már hamis mítosza elleni általunk tudatosan megtervezett merénylet, amely amellett, hogy formai választóvonalat húz a régi és az új alkotmányszöveg közé.

Ennek is az volt a célja, hogy lebontsuk, dekonstruáljuk az alkotmány formális egységét. Ez nem pusztán nyelvi zsonglőrködés, hanem végiggondolt koncepció és üzenet van mögötte. Más szimbolikus elemek is belekerültek a szövegbe. Érdemes megnézni, hogy melyek az egyes részek kezdőszavai. A „Szabadság és felelősség” része az alkotmánynak az ember szóval kezdődik. Maga a Nemzeti hitvallás pedig azzal kezdődik, hogy „Mi, magyarok”. Ezeket össze lehet olvasni. Ha összeolvassuk, megértjük, hogy nem véletlenül szövegeztük így. Nyilván vannak olyanok, akik a régi alkotmányszöveg lapidáris stílusához szokva mindezt játéknak, mesterkedésnek tekintik. De a jogalkotó felkínálja mindezt értelmezésre. Ha a szöveget értelmezők használják ezeket, gazdagabb, többrétűbb, rugalmasabb értelem lehet az eredmény, és akkor a restitúciós kísérletünk nem volt teljesen hiábavaló. XXI. század elején a magyaroknak ez a legfontosabb közjogi dokumentumuk! Ha pártos előítéletek nélkül próbáljuk meg befogadni a szöveget, arra jutunk, hogy ez egy a mai jogelveknek és eszméknek megfelelő sok innovációt, a jövő nemzedékekért való felelősséget vállaló alkotmány. Ha pedig még a történeti-komparatív szempontot is elővesszük, és összehasonlítjuk a szövegét azzal a dokumentummal, amit felváltott, akkor bátran mondhatjuk, hogy végre, utolsóként a térségben született egy olyan magyar alkotmány, amely már nem az ideiglenesség levegőjét árasztja magából. Hogy is volt lehetséges az, hogy a térségünkben a hasonló sorsú országok már mind túl vannak ezen? Hihetetlen, hogy ennyit vergődtünk a régi kommunista alkotmánnyal! Ki kell térni az egyén és a közösség viszonyára is. Az egyik kritika az ideológiai vitában az volt, hogy az egyéni jogokkal szemben a közösségi jogokat preferálja az új Alaptörvény. Egyesek szerint az új alkotmány egyenesen egy kollektivista társadalmat vizionál. Egy nemzet, egy közösség alkotmánya az együttélés alapszabályait is rögzíti, amelynek az alapvető jogok rögzítése csak egy része. Az egyén és a közösség aligha elválasztható egymástól.

Jogaink gyakorlása összhangban kell legyen a közösség értékeivel. Beletettük ezért az Alaptörvénybe a svájci alkotmány felelősségklauzuláját: mindenki felelős önmagáért, és felelősséget visel a többi emberért, a közösségért. Azt próbáltuk ezzel megfogalmazni, hogy amikor egy közösség dokumentumáról van szó, akkor a közösség szempontjai is fontosak.

Egy magát az alkotmányjog ismerőjének kikiáltó publicista a svájci klauzulát azzal bírálta, hogy ez a kommunista diktatúra maradványa. Nem tudom, Svájcban a kommunista diktatúra milyen mély gyökereket eresztett.

Ez inkább egy pozitív példa mások sikeres hagyományainak felhasználására. Nagyon bízom abban, hogy ez az új szöveg nálunk is az Alkotmánybíróság ítélkezésének egyik új súlypontjává válhat a jövőben. Kiindulópontja, új arkhimédészi pontja lehet egy új szemléletű, a közösséget értékként kezelő alkotmányértelmezésnek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tőkés Rudolf professzor nemrég megjelent könyvében találtam egy izgalmas hasonlatot az identitásról. Egy óceániai szigeten figyeltek fel az antropológusok arra, hogy az ottani bennszülöttek a japán és az amerikai hadsereg által a háború után otthagyott hadi szemetet kultikus szent tárgyakként kezdték el tisztelni. A professzor cargo cultnak, szemétkultusznak nevezte el ezt a másokat majmoló, önfeladó magatartást. Gyakran látunk mi is példákat arra, hogy különböző indíttatásból, de leginkább önbizalomhiányból egyes közösségek kidobják működő saját hagyományaikat, valamely importált, csillogóbb, de gyakran silányabb intézményért és aztán csodálkozik a világ, hogy miért nem működik ott az, ami máshol olyan jól bevált. Azok lehetnek sikeresek, akik a cargo kultikus imádata helyett legalább néha áldoznak azért az ismerős helyi isteneknek is!

Az új alaptörvény Magyarország talpra állásának szimbóluma, annak a tanúja, hogy sok évszázados magyar alkotmányos hagyomány miként tudja visszaadni az önbecsülést és az önazonosság erejét.

Egy magára adó nemzet képes tanulni mások tapasztalatából, de a saját erőt adó hagyományainak biztos fundamentumaira épít.

Az alkotmányos identitás kérdései messze túlmutatnak a jog birodalmán. Mindannyiunk közös ügyeiről szólnak.

Köszönöm, hogy ehhez a nagy közös beszélgetéshez Önök hozzájárultak ebben a két napban.

Budapest, 2015. április 24.