Rendezvények

Szájer József Március 15-én Sopronban mondott ünnepi beszéde

Szájer József Március 15-én Sopronban mondott ünnepi beszéde

2005. 03. 15.

Tisztelt Ünneplõk!

’48-ban a frissen megszületett polgári Magyarország lakói együtt lélegeztek Európa többi forradalmi nemzetével. Sõt, a szabadság lángját mi tartottuk a legtovább és a legmagasabbra.

Mi hoztuk érte a legnagyobb áldozatot.

Ma, a XXI. század elején az Unió új tagjaként Magyarország újra nagy kihívás elõtt áll. Vajon helyt tudunk-e állni az európai nemzetek kemény, de békés érdekérvényesítésre alapozódó versenyében?

Vajon az ország javát, a nemzet érdekét képviselve túl tudjuk-e tenni magunkat a kezdeti nehézségeken?

Bibó István írja, hogy a nagy nemzeti vállalkozások – mivel emberek vállalkozásai – nincsenek eleve sikerre ítélve, azokat el is lehet szúrni, ha nem vagyunk észnél, legyenek bármily nemesek a céljai.

Vagy mégis azoknak lenne igazuk, hogy az olyan minden józan számítás szerint sikerre számító uniós tagság nagyszerû történelmi vállalkozását is el lehet szúrni, ha balkézzel nyúlunk hozzá.

Mert mit látunk alig egy év után:

Hetente rendre érkezõ figyelmeztetéseket, intõket Brüsszelbõl, deficiteljárást Magyarország ellen, a vállalkozóknak visszajáró forgalmi adók, a gazdáknak járó támogatások jogosulatlan visszatartását, az ország további súlyos eladósodását, a külföldi hitelek drágulását, a bérünk, nyugdíjunk elértéktelenedését, megítélt, de kifizetetlen uniós pályázatok tömegét, romló magyar esélyeket, elmaradt nemzeti érdekérvényesítést, stb.

És mi hallunk nap, mint nap: üres szövegeket a sikeres Magyarországról és a nagy jólétrõl.

De Tisztelt Ünneplõk!

Ne veszítsük el hitünket egy jobb, biztonságosabb jövõben, egy, a nemzetet képviselõ Kormányban és sikeres uniós tagságban.

De addig is sok a teendõ.

A magyar gazdák az elmúlt hetekben példát mutattak arra, miképp kell a nemzeti érdekképviseletet rákényszeríteni az ezzel szembemenõ erõkre.

Kedves Ünneplõk!

Bennünk magyarokat szerte Európában állhatatos, büszke, szorgalmas nemzetnek tartanak. A meg-nem-alkuvás, az erõs szabadságszeretet hírét rólunk két nagy nemzeti polgári forradalom alapozta meg az egész világon. Az 1848-as és az 1956-os ikerforradalma.

Másfél évszázada õseink itt a Kárpát-medencében, ha csak néhány hónap erejéig is, de megtalálták a helyes választ a haza vagy haladás azóta is újra és újra felbukkanó kétségére: Ezt egy „és” szócskában találták meg:

Nem azt mondták: haza vagy haladás, hanem hogy haza és haladás.

Ráadásul ebben a sorrendben. Az országot vezetõ politikusgenerációk sorát is ebben mérik ’48 óta. Sajnos sokan elbukták ezt a mércét, mert hiába papol valaki modern Magyarországról, haladásról szavakban, ha tetteiben nem áll mögötte az egységes magyar nemzet iránti erõs elkötelezõdés.

Mennyire a haladás elkötelezettje, az a kormányzat, amely a magyar polgárok, a gazdák versenyképességének javítására irányuló kötelezettségét csak erõs társadalmi nyomásra képes teljesíteni jelentõs lemaradásban a szomszédos országokhoz képest. Abban – itt a téren és az egész országban is – egyetértünk, hogy a magyar paraszt, a magyar gazda, a magyar polgár sem '48-ban, sem ma nem szereti ha Metternich stílusában oktatják ki. Mert ma is meg kell küzdenünk Európában, a világban a helyünkért. És ehhez kell, hogy egyfelé húzzuk a szekeret. Vajon hazában és nemzetben gondolkodik-e az a kormányzat, amely a határon túlra került nemzettársainkat csak pénzsorokban és további költségvetési terhekben tudja mérni, s nem testvéri érzésben a közösség erejéhez hozzáadott értékében.

Vajon valóban a haladás híve-e az, aki történelmi egyházaink közösség és értékmegõrzõ munkálkodásában csak visszaszorítandó reakciót lát szinte ugyanúgy, mint az ország 50 évvel ezelõtti idegen urai.

Vajon nemzetben és haladásban gondolkodik-e az, aki a múltat még mindig „végképp eltörölni” akarja és hosszú ideje diszkreditálódott eszmék lovagjait: Marxot és Bakunyint ünnepli, mint nagy gondolkodót március idusán Petõfi és Jókai helyett az Akadémián?

Vajon átérzi-e a magyar nemzet XX. századi tragédiáját az, aki közfelháborodásra megköszöni a 40 évig hazánkat megszálló erõknek, hogy elkergették az elõzõ megszállókat.

Tisztelt Ünneplõk!

A ’48 által felállított mérce ma is mér. Egy erõs és öntudatos nemzet olyan, amilyennek bennünket oly sokan tekintenek – különbséget tud tenni a szép szavak és a tettek között.

 Tisztelt Ünneplõk!

A magyar 1848 nem csoda volt, hanem a tenniakarás eredménye. Nem csodavárók, hanem tettrekész, elhivatott emberek mûve. Ezért lett a magyar forradalom és szabadságharc a magyar nemzet számára máig erõs támaszték, az erkölcsi erõmerítés kimeríthetetlen tárháza. Évszázadok erõfeszítései találkoztak március 15. történelmi pillanatában, és eredményük – túlélve az önvédelmi háború leveretését – megalapozta a polgári Magyarországot.

Március 15. példát ad nekünk összefogásból is. Bár ha belelapozunk a korabeli újságok megsárgult lapjaiba, vagy ha visszaemlékezéseket, verseket olvasunk a korból, rácsodálkozhatunk, hogy micsoda viták is zajlottak a kortársak között. Vitája volt Széchenyinek és Kossuthnak, mást tervezett Deák és Eötvös, Petõfi vagy Arany János. De csak a részletkérdésekben álltak szemben, azokban is a jobbítás szándékával vitáztak, a szabadság, egyenlõség, testvériség eszméjében egyetértettek. Nem volt olyan magyar közéleti személy, aki Bécs szándékait próbálta volna védeni, magyarázni a forradalmi közönségnek.

Tisztelt Ünneplõk!

’48 az önzetlenség példáját is kijelölte: amikor jobbágy, polgár és nemes mind-mind felül tudott emelkedni napi érdekén és nem csak kisebb vagy nagyobb javait, hanem akár életét is képes volt áldozni a közös nemzeti ügyért.

Próbáljunk mi is megszabadulni a mai világ által ránk erõltetett önzésünktõl.

Böjt hava van, az emberiségért hozott krisztusi áldozatra, a feltámadásra való emlékezés és a lelki megújulás ideje.

Tavasz van, amikor a természet is leveti elszáradt gönceit.

Mi magyarok különösen szerencsések vagyunk, hogy egységes politikai nemzetként való megszületésünk idejét a tavaszi napfény elsõ sugaraiban ünnepelhetjük.

Adjon nekünk erõt ez a szép ünnep a hétköznapjainkban is!