Hírek

Szájer József március 15-i beszéde a Kossuth téren

Szájer József március 15-i beszéde a Kossuth téren

2012. 03. 15.

Ezernyolcszáznegyvennyolc márciusa nekünk magyaroknak azt jelenti, hogy erőink egyesítésével, eszméink mellet való rendíthetetlen kiállással emelt fejjel visszatérhetünk Európa főutcájára. Hogy nem kell meghunyászkodva Habsburgok és Metternichek engedélyére várnunk ha saját sorsunkról van szó. Hogy a félgyarmati függőség, az idegen érdekek iránti szolgalelkűség helyett mi is reménykedhetünk a szabadságban, a függetlenségben. Hogy a mi szokásaink és törvényeink egyetlen más európai nemzetnél nem alább valóak. Hogy a mi saját erőből kiküzdött vívmányainkból mások is tanulhatnak. Mert ha nagyságban nem is, de méltóságban egyenrangúak vagyunk más szabad nemzetekkel.

Akkor, százhatvannégy éve hosszú évszázadok után újra ki mertünk lépni a saját sorsát intézni képtelen szolganemzetek sorából.

A márciusi ifjak a nemzettel együtt lélegző fiatalok voltak, gyarlósággal, emberi hibákkal, de mindenképpen azzal a meggyőződéssel, hogy a magyarságnak van feladata, történelmi küldetése és jussa is.

Micsoda élmény lehetett akkor egy bátor nemzet tagjának lenni, vagy magyar bátorsággal harcolni mindazoknak, akik a magyar ügy mellé álltak, lettek légyen akár más nemzetek fiai.

1848-ban forradalmáraink nem sodródtak, hanem maguk jelölték az irányt.

De ne feledjük, akkor is sokan próbáltak lebeszélni minket arról, hogy a saját utunkat járjuk, akkor is sokan mondták, hogy a harc a túlerővel szemben reménytelen. Mit akarnak ezek a tüzes magyarok? Miért nem fogadják el azt a sorsot, amit kiszabtunk nekik?

De márciusi elődeink bátrak voltak! Tisztelet a bátraknak! 

Új Alaptörvényünk mondja: 

Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenséért küzdő őseinkre.

Ünneplő magyarok!

Ilyenkor március idusán rendre számot szoktunk vetni azzal, mennyivel jutottunk előrébb a nemzet ügyeiben. Magyarország ma is embert próbáló időket él. Ma sincs kevesebb szükségünk erőre, hűségre és reményre – piros, fehér, zöld – mint elődeinknek. Ma is hatalmas bátorság kell a változtatáshoz, a megújuláshoz. 

Ma is sokan mondják, hogy minek a régi, kitaposott utat elhagyni? Pedig ők is tudják, régóta mindenki tudja ebben a hazában, hiszen újra és újra bebizonyosodott, hogy az a régi út nem vezet sehová! Járhatatlan.

Két esztendeje Magyarország elindult egy új úton, a maga útján, mert a magyar emberek belátták, hogy a bajból csak így juthatunk ki. Évtizedek óta reménytelennek kikiáltott ügyekben láttunk neki a munkához.

Nem nyugodtunk bele, hogy nincs minden dolgozni akaró embernek munkája. Hogy hiába akarnak a magyar fiatalok több gyereket, de nem tudják vállalni. Hogy nem az boldogul aki dolgozik, hanem az aki ügyeskedik. Hogy az állam nem a polgárokat szolgálja, nem képes sem a szabadságot sem a rendet biztosítani. Hogy az igazságszolgáltatás nem képes időben eldönteni fontos ügyeinket. Hogy az, aki otthont akar, az kénytelen a megalázó adósrabszolgaságot vállalni. Hogy az ország nem dönthet szabadon saját ügyeiben, mert a hitelezők mondják meg mit csináljon. Hogy a válság terheit mindig a gyengéknek kell viselni.

Nem, ebbe mi nem nyugodhattunk bele.

Ezért véget vetettünk a tehetetlenség és a pangás korszakának. Megindultunk felfelé. Elkezdtük az ország gyökeres megújítását. 

Az alapoknál kezdtük. 

Egy éve, az Országgyűlés, húsz éves adósságot törlesztett, és a volt kommunista országok közül utolsóként, végre a nemzet legfontosabb jogi dokumentumához méltó új alkotmányt fogadott el.

Új Alaptörvényünk újraépíti a huszadik század gonosz diktatúrái miatt megszakadt ezer esztendős magyar alkotmányos folytonosságot. Összekapcsolja a szabadság és függetlenség, az önálló államiság sok száz éves hagyományát mai törekvéseinkkel. Újra létrehozza a köteléket a magyar történelem más és más körülmények között élt, de ugyanazért harcoló nemzedékei között. 

Vállalja, hogy megvédi a határokon átnyúló nemzeti összetartozásunkat, a hazát, annak szellemi és anyagi javait. Biztosítékot ad a jővő nemzedékek eladósítása ellen, kötelezettséget vállal a Kárpát-medence természeti és kulturális örökségének megőrzése mellett. Védi a szabadságot és az emberi méltóságot, biztosítja minden ember és polgár alapvető jogait, és elutasítja a jogsértő megkülönböztetést, a kettős mércét. Biztosítja nemzei kisebbségeink parlamenti képviseletét és kiáll fogyatékkal élő embertársaink jogai mellett. 

Egy igazi demokratikus, európai és magyar alkotmány.

Erőt, hitet és reményt kíván adni a ma élő, az országot fenntartó és gyarapító embereknek.

Most már biztos alapra épülhet a szabadság új rendje. 

Új Alaptörvényünk régi mulasztást orvosol amikor számot vet a közelmúlt szörnyűségeivel, büntethetővé nyilvánítja a kommunizmus bűneit, megállapítja a magyar kommunista és utódpártok felelősségét. Fehéren feketén kimondja a különbséget a szabadság és kommunista zsarnokság között. Persze vannak akik azt kérdik miért van erre szükség húsz évvel a diktatúra bukása után. De a kétkedőknek nincsen igazuk, mert a rendszerváltásban való csalódásunk épp abból ered, hogy az új rend az igazság kimondásának elmaradása miatt nem épülhetett szilárd erkölcsi alapra. Ezt most nekünk el kellett végezni, most, amikor erre először nyílt igazán lehetőség, mert a múlt erői többé ezt nem akadályozhatták meg.

Ünneplő közösség!

Az elmúlt két év gyökeres változásai azonban hallatlan ellenállást is kiváltottak. Az új út, az új irány azt is jelenti, hogy azok akik a korábbi zavaros helyzet haszonélvezői voltak, minden megkülönböztetés nélkül elveszítik kivételes helyzetüket. Ők nem kívánják harc nélkül feladni kiváltságos helyzetüket, de azt is belátták, hogy a magyar emberektől nem kaphatnak elegendő támogatást, ezért méltatlan módon külföldön léptek fel saját hazájuk ellen.

Az elmúlt néhány hónapban példátlan támadás érte a határokon túlról a megújulást akaró, a válságból saját erejéből kitörni vágyó Magyarországot. A támadás nem csak méretében volt nagy, hanem példa nélkül hazug és rosszindulatú is volt.

Még abba is belekötöttek, hogy hogyan hívhatjuk mi magyarok a saját országunkat. 

Ha csak egy szemernyi is igaz lenne abból, amit egyes külföldi médiumok és politikusok állítottak a magyar demokrácia állapotáról, mi szabadságszerető magyarok lennénk azok akik elsőként ez ellen felemelnénk a szavunkat és élnénk tiltakozási jogunkkal. De mi jól tudjuk, hogy a vádak nem igazak.

2012 megújuló Magyarországán mindenki gyakorolhatja a jogait. Ha tüntet, ha sztrájkol, ha a kormányt bírálja, mindezt szabadon teheti. 2012 megújuló Magyarországán nem lövik ki a rendőrök senkinek a szemét, ha polgári jogait gyakorolja! A szabad gyülekezés és szólás jogáért mi az első sorban harcoltunk két évtizede is. Tudjuk, hogy ezek a jogok mindennél fontosabbak a demokráciában. Éppen ezért ugyan különösnek találjuk, hogy ma Magyarországon egyes politikusok arról beszélnek a szabadon összegyűlt polgártársainknak az Opera előtt vagy egy hídon, hogy nincs gyülekezési szabadság, különösnek találjuk, hogy egyes lapok szalagcímben, címoldalon (de szabadon, senki által nem cenzúrázva) leírják, hogy nincs sajtószabadság, különösnek találjuk hogy egyes rádiók (szabadon) egyenes adásban közlik mindenkivel, aki bekapcsolja a készülékét, hogy be vannak tiltva, de úgy gondoljuk, hogy nem a hatalom dolga, hogy ezeknek a cselekedeteknek az igazságát megítélje, hadd tegyék szabadon, gyakorolják továbbra is minden korlát nélkül alapvető polgári jogaikat, mégha, azt amit állítanak épp ezzel, önmaguk cáfolják.

Tisztelt ünneplők!

Ne felejtsük el, nem Európa támad bennünket.  Ne adjuk fel sok százados hitünket egy közös, egyenlő méltóságú nemzetek összefogására épülő Európa eszményében csupán azért, mert egyes újságírók és politikusok kettős mércét alalmaznak Magyarország megítélésekor. Ők épp azt a nemes európai eszmét árulják el ezzel, amely nevében minket elítélnek.

Brüsszel nem Moszkva! Még ha az unió egyes intézményei nem is tudják mindig függetleníteni magukat a pártpolitika vagy a sajtó nyomásától.

Tisztelt ünneplők!

Mindezek ellenére azt, hogy méltóságunkat megsértve beszéljenek velünk nem kell eltűrjük. Szabadságunkra, alkotmányos hagyományunkra büszkék vagyunk. Ezeréves alkotmányunk, az Aranybulla, a vallási türelmet először kimondó Tordai Nyilatkozat, negyvennyolcas törvényeink, 1848 és 1956 forradalmai mind mind arról tanúskodnak, hogy a szabadság ügyében gyakran éppen mi mutattunk utat Európa más nemzeteinek. Nekünk nincs szükségünk arra, hogy olyanok oktassanak ki bennünket demokráciából, akiknek a saját országukban van töménytelen elvégzetlen feladatuk.

Nem volna helyes, ha Európa eszméjéhez való viszonyunkat, az határozná meg, hogy éppen milyen aktuális vitáink vannak a bírák nyugdíjkorhatára, vagy a nemzeti bank ügyében. A vitakultúra, az érdekellentétek méltányos, nyílt eljárásban történő feloldása is Európa egyik vívmánya, ebben egyenlő félként mi mindig szívesen részt veszünk.

Magyarország kötelékei Európához erősek és régiek. Alaptörvényünk kimondja:  Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával gyarapította közös értékeit. Nekünk nem Európával van vitánk, hiszen Európa mi vagyunk, mi is vagyunk. Nekünk a méltánytalansággal, a kettős mércével, mások lenézésével, a politikai címkézéssel, a korlátoltsággal, a tájékozatlansággal, a butasággal és a más nézetekkel szembeni türelmetlenséggel van vitánk. 

Fontos, hogy mi politikusok, akik az első vonalban küzdünk, tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül, érezzük az emberek, az Önök kitartó támogatását. Ez ad erőt nekünk a nehéz vitákban. Köszönjük.

És köszönjük azoknak a nemzeteknek, akik a közös történelem miatt megértenek és kiállnak mellettünk. A lengyeleknek, akik a magyarok testvér nemzete. Ezt a köteléket épp ezernyolszáznegyvennyolc erősítette igazi szövetséggé.

Mindenkinek köszönjük, akik az elmúlt hónapok nehéz vitáiban nyilvánosan, vagy zárt ajtók mögött megszólaltak mellettünk: a litvánoknak, az osztrákoknak, a cseheknek, a románoknak, a spanyoloknak, és sok mindenki másnak.

Ünneplő magyar honfitársak! 

A piros az erő színe.

Mert csak akkor lehetünk igazán szabadok, ha van erőnk ahhoz, hogy ki tudjunk törni a bénító, akaratunkat és cselekvésünket lebéklyózó megszokásból, pangásból.

A fehér a hűség színe.

Mert a valódi szabadság nem a felelőtlenséget és a minden kötöttség nélküliséget jelenti, hanem a jogot arra, hogy vállaljuk önmagunkat, közösségünket, meggyőződésünket, hogy hűek maradhatunk önmagunkhoz, hagyományainkhoz, járhatjuk a saját utunkat, és nem kell másokat majmolnunk.

A zöld szín a reménység színe.

Mert, legyünk bármilyen nehéz helyzetben, támadjanak bár akármilyen nagy erőkkel is bennünket, akarjanak bármilyen hatalmasok is lebeszélni bennünket arról, hogy a saját utunkat járjuk, a reményt arra, hogy összefogva képesek leszünk kivívni a szabadságot, mi magyarok sohasem adhatjuk fel. 

Sosem lett volna a világot ámulatba ejtő márciusi forradalom, majd a szabadságharc, ha úgy kezdtünk volna neki, ha úgy okoskodunk, hogy a kor egyik legnagyobb hatalmával szemben úgysem győzhetünk. De ebben a harcban és összefogásban mégiscsak megszületett a saját árnyékán túllépni képes, fejét felemelő megújult magyar nemzet századokra szóló, sok sok nemzedéknek erőt adó példája.

Ez a nagyszerű példa kell vezessen minket és akkor nem tévesztjük el az irányt!

Legyen béke, szabadság és egyetértés!