Alaptörvény

Szájer szerint a jelenlegi alkotmányt nem lehet szeretni

Szájer szerint a jelenlegi alkotmányt nem lehet szeretni

2010. 12. 08.

Szájer József szerint a magyar társadalomnak érzelmileg kell kötődnie az alaptörvényhez, ám egy olyan alkotmányt nem lehet szeretni, amelyet 1949. augusztus 20-án, a kommunista rendszer győzelmének betetőzéseként fogadott el az akkori parlament, ahogyan egy olyat sem, amelyben nyelvtani hibák vannak – olvasható az inforadio.hu-n.

Szájer József azt is elmondta: az alkotmány állandó változtatása nem szolgálja a jogbiztonságot, ezért egy olyan szöveget kell elfogadni, amit ez a mostani, kétharmados többséggel rendelkező hatalom is a sajátjának tekint. A koncepció szerint olyan alaptörvényre van szükség, amely rugalmasan választ tud adni a társadalmi igényekre, ám egyben stabil is, és amely a legfontosabb garanciális kérdéseket határozza meg. Minél kisebb a dokumentum, annál jobban védhető, annál több kerül a sarkalatos törvényekbe – írja az inforadio.hu.